Futsal

2022.01.17. 08:00

Az egyik nagy lehetősége előtt áll az együttes

Balogh Tamás

Fotó: LI

Hétfőn este megkezdi idei szereplését a férfi futsal NB II. nyugati csoportjában szereplő dunaújvárosi együttes. A 15. fordulóban az ellenfelük a PTE PEAC csapata lesz Pécsett, ma 20 órától. 

A hazaiak személyében legutóbb egy jókedvű, tehetséges fiatalokból álló csapatot ismertünk meg. A szezon elején még az erejüket próbálgatva gyakran okoztak kellemetlen meglepetéseket az ellenfeleiknek. A dunaújvárosiakkal szemben is ezt a receptet vették elő. A hazaiak szerencséjére bőségesen elpazarolták a helyzeteiket, annak a találkozónak a vége 4–4 lett. Jelenleg pontazonossággal, de egy kicsit jobb gólkülönbséggel állnak a dunaújvárosiak előtt a kilencedik helyen a tabellán. A két gárda eddigi teljesítménye hasonló hullámokkal rajzolható le. A hazai pályájukat az őszi eredményességüket figyelembe véve túlzás lenne „oroszlánbarlangnak” nevezni. 

Csányiék közvetlen riválisuknál kezdik az évet Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

Az viszont biztosra vehető, hogy mindenképpen ebben az osztályban szeretnének indulni a jövő szezonban is. Elképzelhető, hogy szép reményekkel várják az újvárosiak érkezését, hogy a tőlük most elnyerhető pontokkal, vagy legalább egy ponttal biztonságosabb pozícióba kerülhessenek a tabellán. 

 

Újratervezés a Dunaújváros Futsalnál? Akár azt is megtehetnék most, amikor belevágnak a mérkőzéssorozatuk folytatásába. A két csapat legutóbb az elmúlt év októbe­rében mérte össze a tudását Dunaújvárosban, az akkori eredmény, mint már említettük, 4–4 lett. Szándékosan ­választva egy elvileg helytelen, de a lényegre mutató kijelentéssel: a „pécsiek javára”! Az még bőven az a korszakuk volt a dunaújvárosiaknak, amikor remek első félidőket produkálva, végül azonban sorozatban a saját kardjukba dőltek, amivel súlyos pontokat és sajnos gyakran meccseket is veszítettek ellenfeleikkel szemben. 

A téli szünetre viszont úgy tűnik, hogy sokkal érettebbé vált Facskó József edző alakulata, ugyanis lényegesen nagyobb alázattal álltak bele az újabb kihívásokba. A nyilatkozataik alapján úgy érzik, hogy megérezték a saját erejüket, a bennük (eddig) szunnyadó tehetséget, és azt érvényesítve akarják zárni a bajnokságukat. 

 

Címkék#futsal

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában