Javarészt elégedett a vezetőedző

2022.01.09. 20:00

A tornászok mesterfokú bajnoki címmel tették fel a koronát a 2021-es esztendőre

„Javarészt elégedett vagyok” – kezdte 2021-es évértékelőjét Trenka János, a DKSE torna szakosztályának vezetőedzője. A mindig maximalista szakvezető és tanítványai remek évet zártak, hiszen szinte minden szakág, minden korosztálya remekelt a tavalyi esztendőben. Jani bá' emellett az olimpiai ciklusra vonatkozó terveiről is beszélt.

Morva Dávid

Trenka János "javarészt" elégedett a 2021-es évvel. Fotók: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Fotó: Zsedrovits Eniko

Felnőtt szuper csapatbajnoki cím, ifjúsági és serdülő csapatbajnoki elsőség. Csak néhány a DKSE torna szakosztályának 2021-es évében elért sikereiből. Az egyesület – és annak minden szakvezetője, tornásza – kitett magáért, hiszen egyre-másra szállították a jobbnál jobb eredményeket. Így nem csoda, hogy a vezetőedző félig viccesen, a „javarészt elégedett vagyok, de nem is lehetnék más” – mondattal kezdte az elmúlt esztendő értékelését. 

– Persze, Kovács Zsófia felemás korláton tudott csak indulni, Makovits Mirtillnek rengeteg betegsége volt, elkapta a Covidot, majd mononukleózissal is küzdött, emiatt majdnem négy hónapig nem is tudott edzeni. A lányoknál felnőtt, ifi és serdülő korosztályban is szép eredmények születtek. A gumiasztalosoknál megnyertük a férfiak felnőtt-bajnokságát Vincze Ákos révén, a hölgyeknél pedig Szántó Tilda diadalmaskodott. A fiú tornászainknál vannak nehézségek, a legidősebb versenyzőinket elveszítettük ugyan, ami miatt van bennem némi hiányérzet, de remélhetőleg a jövőben tanulunk ebből. 

Zaklatott időszak volt(?)

Bár sportszakmailag egészen kiváló évet tudhat maga mögött a szakosztály, az esztendő nem indult könnyen. 2021 márciusától újabb korlátozások léptek életbe a lassan két éve velünk lévő Covid vírus következtében. Emellett a tornacsarnok felújítása körüli csúszások is megnehezítették az elmúlt időszakot. 

– Elég sok nehézségünk volt azóta, amióta a Covid begyűrűzött Magyarországra. Jött a teljes lezárás, majd amikor visszaköltözhettünk a terembe – ez az idilli állapot mindössze két hétig tartott – nem sokkal később kezdődött a csarnok felújítása. A 2020 szeptemberére hirdetett átadásból december lett. Amikor pedig már 2021 év elején elkezdtük volna hirdetni, hogy vissza lehet jönni tornázni, megjelentek az újabb korlátozások. Emellett természetesen lemorzsolódás is volt. Mostanra kezd visszaállni az a létszám, amit kitűztünk magunk elé.

A sérülések is nagymértékben befolyásolták a tornászok szereplését. Az idén felnőtt korosztályba tartozó Makai Lilla hosszú kihagyás után tért vissza, Makovits Mirtill nehézségeiről pedig a vezetőedző már mesélt. A klub ikonja, Kovács Zsófia számára sem volt problémamentes az esztendő, ezek pedig már az áprilisi Európa-bajnokságon jelentkeztek. 

– Baselben már csak két szeren indult Zsófi a lába miatt. Gerendán és felemás korláton versenyzett, mindkét szeren rontott, és így elúszott a szerenkénti finálék lehetősége. Nem mondom, ez mindkettőnket megviselte, de úgy voltunk vele, ha valahol hibázunk, akkor az legyen az Európa-bajnokság. Ezt csak azért mondom, mert az októberi világbajnokságon összetettben is indulni szerettünk volna, de ott Zsófi lábujja már majdnem eltörött, így letettünk erről.

Nemzetközi áttörés

Ahogyan az eddigiekből kitűnik igazi hullámvasút volt az egyesület számára az elmúlt időszak. Ez azonban az eredményeken a legkevésbé sem látszódott. Hazai vonalon remekeltek a dunaújvárosiak, emellett a kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófia kétszer is járt a Távol-Keleten, mindkétszer Japánban, és mindkétszer remekül szerepelt.

– A legbüszkébb hazai vonatkozásban a már említett csapatbajnoki címekre vagyok, ez nem is lehet kérdés. Ami emellett még mindenképpen pozitívum Kovács Zsófi nemzetközi szereplése. Tavaly kétszer voltunk Japánban. Az első alkalommal az olimpián, ahol szerettünk volna bejutni felemás korláton a nyolcas fináléba. Ez ott akkor nem sikerült, az egyéni összetett döntőben 53,433 ponttal a 14. helyen végzett Zsófi. Volt egy gerenda rontása, de ezt leszámítva szépen tornázott Zsófi. Ezt követően mehettünk a világbajnokságra, ahol felemás korláton döntőztünk. Szeretném leszögezni, hogy a fináléba kerülés minden esetben hatalmas bravúr egy világversenyen. Zsófi szerencsére már több alkalommal is megtapasztalhatta ezt. 

Új év, új tervek, olimpiai ciklus

A Magyar Torna Szövetség honlapján már elérhető a 2022-es versenynaptár, amelynek fő versenye az Európa-bajnokság lesz, amelyet jelen állás szerint Münchenben tartanak augusztus 11–21. között, valamint a világbajnokság november elején Liverpoolban. 

– Szeretnénk szelektálni a versenyek között. Láttuk a versenynaptárat, a kötelező viadalokon mindenképpen részt veszünk. Az Európa-bajnoksághoz és a vb-hez időzítünk mindent. A két viadal között 2-3 hónap lesz, nem igazán fogunk pihenni köztük. Emellett lesz ugyan tavaszi versenyszezon, de oda nagy versenyt nem tervezünk. Fő az egészség, szeretnénk egészségesen végigcsinálni egy olimpiai ciklust, ami persze nagyon hosszú és nagyon nehéz. 

Jó hír, hogy idén Kovács Zsófia és Makovits Mirtill mellett két másik tornász is fellép a felnőttek mezőnyébe, így a hazai csapatversenyeket tekintve akár két hasonló erősségű együttest is kiállíthat a DKSE. 

Mayer Gréta idén már a felnőttek között versenyez

Emellett természetesen a következő olimpia is a szakember látókörében van, hiszen 2022 első napjaiban vagyunk, a Covid miatt egy évvel elhalasztott tokiói olimpia miatt pedig ez a ciklus mindössze hároméves. 

– Gondolkozunk rajta, hogy optimális felkészülés mellett egészségesen, a szuper csapatbajnokságon akár két csapatot is indíthatunk, hiszen Zsófi és Mirtill mellé feljön még Mayer Gréti és Makai Lilla is. Az a cél, hogy ebből a négy versenyzőből minél többen bemutatkozzanak a nemzeti csapatban, ezután pedig egy következő lépés lehet, hogy a Párizsban megrendezésre kerülő 2024-es olimpián, ha a csapatkvalifikáció összejön, akkor ott minél több dunaújvárosi kerüljön a csapatba. Ezek persze tervek, még az egy év is nagyon hosszú idő. Természetesen nekem, mint vezetőedzőnek fókuszban van az olimpia, csak abban gondolkozom. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában