Jégkorong

2022.01.24. 09:30

A Titánok legutóbbi győzelme nehézzé tette a DAB dolgát

Dunaújváros és Székesfehérvár. Az élet szinte minden terén nagy a versenygés a két város között. De jégkorongban különösen az. Ma újabb derbi következik, azonban másképp.

Agárdy Csaba

Székesfehérváron is a képünkön látható hatalmas küzdelemre Szabóné Zsedrovits Enikő

Fotó: Zsedrovits Eniko

Dunaújváros - Sokszor olvashatták a Dunaújvárosi Hírlap hasábjain: Dunaújváros – Székesfehérvár rangadó. És a rangadó szóval kicsit se rugaszkodtunk el a valóságtól, ugyanis sokszor valóban élet-halál harc folyt a jégpályán. A tét legtöbbször a bajnoki cím volt, amiért nemcsak a jégkorongozók, hanem a lelátókon szurkoló hívek is igyekeztek mindent megtenni. (És ha már a híveknél tartunk: egyszer egy vasárnapi mise után Mezőfalván még Diegó atya is imára hívta a híveket, azzal a felszólítással, most imádkozzunk a Dunaferr SE jégkoronogzóinak a győzelméért a székesfehérváriak ellen!) Valószínűleg ma is komoly csatára számíthatunk, amikor Székesfehérváron csap össze a két „tősgyökeres” rivális együttes. Egyvalami miatt lehet a dunaújvárosiak számára keserédes ez a mai találkozó, ezúttal ugyanis nem az első hely a tét, hanem az Acélbikák jelenleg a rájátszásba jutás esélyéért küzdenek majd. Arról már ne is beszéljünk, hogy a megyeszékhely csapata nem az első számú, hanem a farmcsapatával korcsolyázik jégre. 

Az Acélbikák helyzetét rontja, hogy a legutóbbi fordulóban a Titánok 6–4-re legyőzték a MAC HKB Budapestet, és két ponttal megelőzték a dunaújvárosiakat a play-off-kvalifikációba jutásért. Ha a DAB ma este (18.40) vereséget szenved, akkor valószínű, hogy számára befejeződik a bajnokság. 

A kiírás ugyanis az, hogy az alapszakasz első hat helyezettje ott van a rájátszásban. A mezőny tizenegyedik tagja kiesik, amíg a hetedik a tizedikkel, a nyolcadik a kilencedikkel az úgynevezett mini rájátszásban szerepel. A két továbbjutó csatlakozik az említett hat csapathoz, és ekkor indulhat a kőkemény harc a bajnoki címért. 

A hoki első emberének látogatása - A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) szeptemberben kinevezett új elnöke, a francia-kanadai Luc Tardif a hétvégén a Magyar Jégkorong Szövetség vendégszeretetét élvezte. A nemzetközi szervezet első embere pénteken érkezett Magyarországra. Luc Tardif első útja a sportág honi bölcsőjébe, a Városligeti Műjégpályára vezetett, ahol ünnepélyes korongbedobással nyitotta meg a magyar jégkorong napját és a McDonald’s utánpótlás-bajnokság küzdelmeit. A 68 esztendős sportvezetőt lenyűgözte a festői környezetben, a Vajdahunyad vára mellett felépített pályákon korcsolyázó több száz csapat. A Városligetből a Parlamentbe látogatott, ahol a Magyar Jégkorong Szövetség elnökével, Such Györggyel tárgyalt. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában