Futsal

2022.01.24. 08:30

A sereghajtó ellen fontos pontok szerezhetők

Balogh Tamás

Kovács Krisztián bízik a mai jó eredményben Fotó: SzZsE

Fotó: Zsedrovits Eniko

A férfi futsal NB II. nyugati csoportban a 16. fordulójával folytatódik a bajnokság. Az év első hazai bajnoki mérkőzésén a Dunaújváros a BAK csapatát fogadja hétfőn 19 órától a Dunaújvárosi Egyetem sportcsarnokában. Az esemény ingyenesen, oltási igazolással és maszkban látogatható. 

A mai mérkőzésen a viszonylag gondtalan pontszerzés lehetősége csupán az érem egyik oldala a hazaiak szempontjából. A másik sokkal fontosabb: a minél rövidebb fölzárkózásuk a másodosztály elgondolkodtatóan sűrű középmezőnyéhez, mert az előrelátó, és a bent maradást megcélzó sporttársak már megkezdték a harcot a felsőházba kerülésért. 

A BAK csapata a bajnoki tabellát záró legénység. Becsülettel beleállnak a már szemmel láthatóan egyre reménytelenebb újabb küzdelmeikbe. Azzal jó szolgálatot tesznek a csoportjuknak, hogy nem adják föl, kiállnak a soron következő ellenfeleikkel szemben, és ezzel folyamatossá teszik a bajnokságot. Az előző tizenöt mérkőzésen mindösszesen egy pontot szereztek. A sikernapjukat a bajnokság nyitányán, a REAC elleni 2–2-vel ünnepelhették. A valóság azonban kegyetlen volt a számukra, hiszen a legszorosabb meccseiken is legalább háromgólos különbséggel kaptak ki. Valószínűleg nem eléggé készültek fel a másodosztályra. 

Ami pedig a hazaiakat illeti, ők körülbelül egy hónapja tartották az elmúlt évet záró ünnepségüket. Az ott megszólított játékosok elismerték, a korábbi hullámzó teljesítményükért őket terheli a felelősség. Magukat az eddigieknél jobb teljesítményre érdemesnek találták. Mindegyik megállapítással egyetérthetünk. Reméljük, ma estétől ezek szellemében teszik a dolgukat tovább. 

Jobb formában -Nagy lehetőségek előtt áll Kovács Krisztián, a Dunaújváros Futsal játékosa: – Az elmúlt szezonban elég hullámzó volt a teljesítményem, aminek én is keresem az okát. Nyilvánvalóan minden alkalommal győzni szeretnék. Ehhez a védekezésemre is szükség van, és ha elkapom a fonalat, abban is megfelelően tudok teljesíteni. Az egyik mérkőzésen három gólig jutottam, és azóta megerősödött az önbizalmam, jobb formába lendültem, és további találataim születtek. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában