Petrás Gábor

2022.01.21. 20:00

A DLSZ a megszolgált siker útján szeretne az idei évben is haladni

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség kiemelkedő, a legutolsó alkalmakra már országosan a legrangosabbként jegyzett eseménye a Carissa Kupa volt. Az idén már másodszor kezdődik nélküle az év, de így is ragyogó versenysorozatot teremtettek a focit szeretőknek, és a jótékonysági akcióikat is folytatták. Petrás Gáborral, a szervezet főtitkárával beszélgettünk.

Balogh Tamás

Az óvodás korosztályt is nagyon fontos kiszolgálni, és megszerettetni velük a sportot, hiszen nekik mindenük a mozgás Fotó: LI

Fotó: LI

A csúcsrendezvény nélkül is kimagaslóan teljesítettek – vetettük fel a beszélgetés elején. 

– Valóban nehéz időszakot élünk meg a Carissa Kupa tizenhét fős szervezőgárdájával együtt, de nincs mit tenni, az idén is nélküle kezdjük az évet. Most is úgy látom, hogy jól döntöttünk, amikor így határoztunk november elején. Az az esemény sokkal több mint egy mérkőzéssorozat a sportcsarnokban. A jótékonyságról, a vér­adásról, a nézőkről, a gyermekek színre lépéséről és a több programról szól. A város legnagyobb sport­eseményévé nőtte ki magát – kezdte a beszélgetést Petrás Gábor. 

Petrás Gábor, a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség főtitkára Fotó: Balogh Tamás / Dunaújvárosi Hírlap

– Szerencsére már tavaly sem tette föl a kezét ennél az akadálynál. 

– Mi valamennyien így cselekszünk! A DLSZ-t az elnökség hét szakmai bizottságon keresztül irányítja. Ebben a nagy létszámú és szerteágazó rekreációs rendszerben az amatőr sportolók heti rendszerességgel vesznek részt a bajnokságainkban. Az eredményes munkánkhoz kell a csapatvezetők, a játékosok és a játékvezetők megfelelő hozzáállása is. Kiemelem támogatóink, Dunaújváros Megye Jogú Városa, az MLSZ Fe­jér megyei Igazgatósága és a partnereink nélkülözhetetlen segítségét is. Ebben a minőségben nem tudnánk a terveinket megvalósítani nélkülük. A Carissa Kupa tavalyi elmaradása után a farsang jegyében egy szűkített amatőr kispályás labdarúgótornát rendeztünk februárban, majd márciusban indult a bajnokság. Öt osztályban, 1221 férfijátékos szerepelt. A hölgyeknél öt-hat csapattal 120 labdarúgó vesz részt a küzdelmekben. 

Közel ezernégyszázan rendelkeznek versenyengedéllyel a sorozatokban

Összesen 1350-en rendelkeznek versenyengedéllyel. Sajnos az általános iskolások sulifoci, és a középiskolások centrumbajnokságát nem tudtuk megrendezni az oktatási intézményekben meghozott intézkedések miatt. A jó hírünk az, hogy szabadtéri programként folytatni tudtuk az ovifocit a tizenkét csapatban induló, mintegy hatvan kisgyermekkel júniusban. A nyáron ugyanakkor szerencsére le tudtuk zárni a különböző osztályok bajnokságát, és eredményt is tudtunk hirdetni. Ez után elindítottuk a Dunaújváros Kupát, amire a mostanival együtt már 21. alkalommal került sor. Ezt a Nyári Kupa lebonyolítása követte. Nemzeti ünnepünkön rangos sport­eseményt rendeztünk, az Augusztális Focikupát. 

 

– Ősszel aztán rendben elindult a 2021/22-es bajnoki sorozat. 

– Bőséges bajnoki osztályokkal, jelentős létszámmal és heti rendszerességgel vágtunk bele az újabb mérkőzéssorozatokba, amelyekben novemberben hirdettünk félidei eredményeket. Az első osztályban sokak szerint nem véletlenül a Karmacsi Autó FC végzett az élen. A Campus osztályban nagyon kiegyenlített a mezőny, akár öt-hat csapat is esélyes lehet a dobogóra. A többi osztályban is folyamatosan nagy izgalmak várhatóak. A Decathlon csoportban is két-három gárda mondható favoritnak. Az öregfiúknál csak a nevük utal az életkorukra, hiszen nagy tűzben vannak. A lányoknál most is folynak a csaták. Tehát jó évet zártunk. 

Az óvodás korosztályt is nagyon fontos kiszolgálni, és megszerettetni velük a sportot, hiszen nekik mindenük a mozgás Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap

– Mint már elhangzott, különleges korosztályok is vannak a versengők között, például az óvodások. 

– Nagyon fontos kiszolgálnunk őket, hiszen nekik mindenük a mozgás. Sajnos sokan felnőtt korukban ezt elfelejtik, mert nem tudták szervezett formában, például egyesületi csapatjátékokban gyakorolni. Velük nem szerettethették meg a sportot, aminek számos értékes oldala van, a legfontosabb például az egészség megőrzése. Márpedig ez az életünk egyik legnagyobb befektetése, hiszen pótolhatatlan érték. Ezért a szülők egyik nagy felelőssége, hogy elvigyék a gyermekeket a különböző egyesületekbe tetszőleges sportágakat gyakorolni. Megismerik, megszokják, így könnyen válik az életük részévé, és ezért felnőtt korukra nem lesz kérdés a sportszerű egészséges életvitel választása. 

 

– A nagy sztárok nyomán aztán ott vannak a „vén csontok”… 

– Persze hogy fontosak, hiszen nemsokára én is az leszek! (– tette hozzá nevetve.) Már tíz éve megláttuk, vannak itt harmincöt fölötti sportolók is, ezért nekik is indítottunk bajnoki sorozatot. Később bevezettük a negyven év felettiekét, és ma már a negyvenöt éves korhatárnál tartunk. A mából véve a példát: Cristiano Ronaldo harmincnyolc évesen is éljátékos. Mi persze az amatőrökkel foglalkozunk, akiknek szintén természetes igényük van a sportra, esetünkben a focira. Hetente játszanak kedves közösségben, és azokra az időszakokra, de már a ráhangolódáskor is félre tudják tenni a mindennapi problémájukat, ezért megújulva, feltöltődve térhetnek vissza a mindennapi életükbe. 

A bajnokságokban hetente nagyon sokan játszhatnak Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

Forrás: Zsedrovits Enikő

 

– Ilyen eredményes és sokrétű munka után hátradőlhetnek? 

– Ezt nem tesszük, nem abba a típusba tartozunk. Viszont a szakmai programokat az elnökségünk elfogadta, már dolgozunk velük. A felkészülési tornánkat február 19-re hirdettük meg, és jó hírrel szolgálhatok: már beteltek a helyek. Kimondhatjuk, az embereknek van a sportra igényük, ha az megfelelő rendszerbe van foglalva és minőségi szolgáltatásokat kapnak hozzá. Sajnos Dunaújvárosban létesítményproblémákkal küzdünk, ezért nem tudunk minőségi sportot létrehozni, és azokkal annak megfelelő eredményeket elérni. Reméljük, hogy ezek hamarosan megoldódnak. 

 

– A DLSZ nem csak a sportversenyek szervezésében tűnik ki. 

– Úgy gondolom, egy ekkora szervezetnek társadalmi kötelezettségvállalási szerepe is kell legyen. Az ezzel a feladattal foglalkozó bizottságunk figyelemmel kíséri a felmerülő problémákat és a megoldására adódó lehetőségeket. Egyrészt hatást gyakorolhat a vele együttműködő sportközösségre, másrészt a rajtuk kívül állókra. Így történt ez akkor is, amikor a legutóbbi jótékonysági akciónkkal értékesítettük a francia labdarúgó-válogatott mezét, amelyet játékosaik aláírtak. A befolyt összeggel a Szent Pantaleon Kórházat támogattuk. 

 

– Idén is lesznek jótékonysági eseményeik? 

– Az év elején megbeszéltük az erre vonatkozó terveinket. Ezek között lesz egy közös futás és bringatúra is. Ma már felkeresnek bennünket a hasonló segítségek kérésével, hiszen az utóbbi években bebizonyosodott, amelyik feladatba beleálltunk, azt sikerre is tudtuk vinni. 

 

– Magánemberként is sokat tesz a közösségért. 

– Erre is volt példa, a „Fuss velünk, fuss értünk!” akcióban, amiben magánemberként vettem részt. A mozgáskorlátozottak és a szellemi fogyatékosok is nagyon közel állnak hozzám. Ennek, és a belőle fakadó, a Móra iskolásokkal közös tevékenységnek egy fontos állomása volt a Parázs Varázs nulladik napja, amikor a sérült és beteg embertársainkat próbáltuk közelebb hozni a társadalom többi tagjaihoz. Igaz, hogy ezt a meghatározást akár fordítva is mondhatnánk. S itt ragadnám meg az alkalmat, hogy mindenkinek boldog és sportos évet kívánjak, és kérem, hogy figyeljenek saját magukra, a családjukra és a környezetükre! 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában