2021.12.07. 20:30
A Mikulás a hazaiaknak hozta a bajnoki pontokat
Igazi nagy csata zajlott a futsal NB II. nyugati csoportjának 12. fordulójában hétfőn este, amikor az egyetem sportcsarnokában a Dunaújváros Futsal újabb győzelmet szerzett. Ezúttal a Haladás II ellen.
Fotó: Zsedrovits Eniko
Az első félidőben imponáló tempóval és elszántsággal vágtak bele a feladatukba a csapatok. A hazaiak vezető gólját Danó Dominik, minden edző álmainak megfelelően, éles szögből és védhetetlenül vágta a hálóba. A tempó nem enyhült, de mindkét oldalról számtalan próbálkozás halt el a pontatlanságok miatt. A Haladás már ekkor is látványos, öt a négy elleni játékkal riogatta a hazaiakat.
A folytatásban a játék képlete hasonló maradt. Egy ígéretes újvárosi kísérletből azonban Kárász Noel Ferenc révén, öngóllal növelte az előnyét a Dunaújváros. Innét aztán egyre élesebb lett a csata, a faultok száma is mindkét oldalon gyarapodni kezdett. Az újvárosi Lajos Lóránt ennek itta meg a levét: a második sárgája már egy pirosat ért.

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap
A Haladás II mindent egy lapra föltéve ismét folytatta az emberelőnyös játékát, ami Knizs Olivér és Vidák Balázs góljait, s vele a Haladás egyenlítését (2–2) hozta. Azonban az újvárosiak megállíthatatlanul kontráztak, a mérkőzés egyik legszebb akciójában Boldizsár Csaba pengés átadására érkező Danó Dominik védhetetlen bombájával állította be a végeredményt.
Facskó József, a Dunaújváros Futsal edzője: – A felkészülésünk nem volt ideális. Szabó Kristóf lábtörése, Csányi Dávid csapatkapitányunknak az egy mérkőzésről való eltiltása is gyengített bennünket. Ebből a meccsből a maximumot, a győzelmet hoztuk ki. A küzdelmes, férfias játékban most jobbak voltunk.
Sziffer András, a Haladás edzője: – Küzdelmes mérkőzés volt, hiszen mindkét csapatnak nagyon fontos volt a három pont. Mi is nyerni szerettünk volna. Nem volt egyszerű feladatunk, mivel a fiatalok, akik a felnőttben készülnek, nem tudtak most visszajátszani, ezért az U20-as csapattal jöttünk. Megvoltak a lehetőségeink, de sajnos sokat hibáztunk. Ezt a minimális sikert megérdemli a hazai csapat, mi pedig tovább dolgozunk a fiatalokkal.
Dunaújváros Futsal – Haladás II 3–2 (1–0)
Dunaújváros Futsal: Cseresnyés – Kovács, Bartha, Szili, Perjési. Csere: Bán (kapus), Lajos, Németh, Facskó, Danó, Boldizsár.
Haladás II: Németh – Kárász, Knizs, Puhr, Vidák. Csere: Soronics, Horváth F., Kiss, Horváth Z., Sodics.
A tizenkettedik forduló további eredményei: Nagykanizsai Futsal Club – PTE-PEAC 7–5, REAC Sportiskola SE – BAK 7–2, Kisép Futsal Szigetszentmiklós – UTE 6–6, ELTE-BEAC – Tihanyi FC 4–1. A Magyar Futsal Akadémia – Sárvári Futsal összecsapást későbbi időpontra halasztották.