kézilabda

2021.12.06. 21:14

A DKKA fiataljai a második félidőben hamar döntöttek

Befejezte a bajnokság őszi szezonját az NB II-es felnőtt női bajnokságban szereplő DKKA U22-es női együttese is. A lányok szombaton hátrányból fordítva győzelemmel zárták az évet hazai pályán az egyik megyei rivális ellen.

Gallai Péter

A 11. fordulót rendezték meg a délnyugati csoportban szombaton és vasárnap, a dunaújvárosi együttes a két ponttal mögötte álló Gárdony-Pázmánd csapatát fogadta. Azaz közvetlen riválisát, amelyet győzelem esetén jobban le lehetett szakítani.

Az jó előjel lehetett, hogy az ellenfél tíz meccséből eddig idegenben egyet sem tudott megnyerni, két döntetlenre futotta nekik.

[eadvert]

DKKA U22 – Gárdony-Pázmánd U22 26–21 (12–12)

DKKA: Mistina (kapus), Varjas 1, Takács 1, Wéber 3, Sztanó, Nemes 4, Gajdos 5, Bereczki 3, Matucza 1, Kiss 3, Kovács 2, Agócs, Graffy 2, Korozmán 1. Edző: Kovács István.

Gajdos Petra volt a legeredményesebb hazai játékos öt góljával <br> Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

Az első félidőt szoros küzdelem jellemezte, a harminc perc során végig a vendégeknél volt az előny, igaz, két gólnál többel egyszer tudtak meglépni. A Kohász nyolc alkalommal is eljutott az egyenlítésig, utoljára a dudaszó pillanatában Wéber révén, de a vezetést egyszer sem sikerült átvenni.

Nem úgy a folytatásban, a DKKA fantasztikusan kezdett, egyből megszerezte az előnyt, összességében három és fél perc alatt egy 5–0-ás etappal máris magabiztos előnyre tett szert a csapat: 17–12. Ezt pedig innen már taktikusan és jól játszva meg is őrizte, időnként tovább növelve a különbséget. Érdekesség, hogy a végeredmény már az 55. percben megszületett, ugyanis azt követően egyik fél sem tudott már a kapuba találni.

A bajnokság állása

 1.Szekszárdi FGKC111001355-23720
 2.PEAC111001346-24620
 3.Rinyamenti KC11812324-29517
 4.Alba F. U2211722349-31816
 5.Rákosmenti KSK11623314-32014
 6.DKKA U2211614366-31213
 7.Gárdony-P. U2211335285-2969
 8.Hévíz11416292-3449
 9.Siófok U2211218328-3775
 10.Tungsram SE11209260-3144
 11.Balatonboglár11038238-3283
 12.Marcali111010264-3323

 

Ezek is érdekelhetik