jégkorong

2021.11.21. 21:42

Vereség Újpesten

Háromgólos, 5-2-es vereséget szenvedtek az Acélbikák az Újpest vendégeként az Erste Liga ma esti mérkőzésén – írja a csapat honlapja.

acélbikák

A Titánok elleni győzelem után egy lényegesen nehezebb ellenfél, a tabellán második Újpest várt Acélbikáinkra az Erste Liga ma esti fordulójában. Az összecsapás esélyesei egyértelműen a házigazda lila-fehérek voltak, míg a mieink természetesen abban bíztak, hogy fegyelmezett játékkal meg tudják szorítani ellenfelüket, írja az acélbikák.net.

Ahogy várható volt, erősebben is kezdtek a házigazdák, de a Bikák is jól beleálltak a meccsbe, s szervezett védekezéssel igyekeztek megakadályozni az újpestieket a gólszerzősben sőt, egy-egy alkalommal még Rajna kapuja előtt is zavart tudtak okozni. A 11. percben viszont megkapta első emberelőnyét az UTE, mely a fórral már élni tudott, Kiss Patrik találatával megszerezte a vezetést, s hogy a mieink kedve még rosszabb legyen, arról Balogh Bence gondoskodott, aki egy újabb emberelőnyt gólra váltva duplázta meg a házigazda vezetését a 15. percben (2-0). A játékrész hajrájában ráadásul az újpestiek Nemes révén egyenlő létszámban is betaláltak, így a második etapnak 0-3-as állásról vághattak neki Acélbikáink.

A térfélcsere után megkapta harmadik emberfórját a lila-fehér alakulat, de ezt végre sikerült kivédekezni, majd a mieink játszhattak egymás után kétszer is öt a négy ellen, ám ami ment az egyik oldalon, az sajnos nem akart összejönni a másikon, vagyis őrizte háromgólos előnyét a hazai gárda. Ez az eredmény nem is változott a harmad végéig, s a következő felvonás elején sem, pedig Pokornyi kiállítása alatt harmadszor játszhatott emberelőnyben az Acélbikák gárdája.

A hosszú gólcsend a 47. percben tört meg, mikor Gebei végre betalált Rajnának, ám túl sokáig nem örülhettünk ennek sem, mert mindössze 50 másodperccel később Nemes megszerezte második találatát sőt, visszaállítva a két gárda közi korábbi különbséget (4-1). A véghajrában Just már négy gólra növelte a hazaiak előnyét, s bár erre Kabatayev a lefújás előtt fél perccel még válaszolt, a lilák végül magabiztos, 5-2-es győzelemmel tartották otthon a ligapontokat.

UTE – DAB 5-2 (3-0, 0-0, 2-2)

UTE: Rajna – Pokornyi, Stadel (2), Kiss P. 1 (1), Németh A. (1), Suter – Jago, Kiss Philip, Benk, Coatta, Just 1 – Kiss D. (1), Varga, Csergő, Kovács A., Robichaud – Balogh 1, Kovács S., Nemes 2. Vezetőedző: Virág Csaba.

DAB: Krajcovic – Pozsár, Bubnov, Szappanos, Kabatayev 1, Török – Bobcek, Benke, Szűcs, Németh P., Rybchik – Erdély, Szécsi, Németh Á., Pinczés O., Lőczi – Horváth, Druja, Marosi (1), Gebei G. 1, Dudkin (2). Vezetőedző: Leo Gudas.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában