kézilabda

2021.11.17. 21:41

Egy félideig tartották őket

Az év utolsó bajnoki mérkőzését játszotta szerdán este Debrecenben a DKKA női kézilabdacsapata. A Kohász az első félidőben derekasan helytállt, aztán a hazaiak a tabellán elfoglalt helyük és az erőviszonyok alapján bedarálták a sok sebből vérző vendégeket.

Gallai Péter

2021.11.13. DUnaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia-Alba Fehérvár Kézilabda Klub felnőtt női kézilabda mérkőzés Dunaújváros Sportcsarnok Fotós: Szabóné Zsedrovits Enikő SzZsE Dunaújváosi Hírlap DH

Fotó: Zsedrovits Eniko

A héten zárul a szezon őszi szakasza a női pontvadászatban a 9. fordulóval, mert hétfőtől a magyar válogatott megkezdi felkészülését a vb-re. Amelyen, jött szerdán a hír, a keretben szereplő Tomori Zsuzsanna nem vesz részt, ugyanis a rajt előtt lemondta a tornán való szereplést. A kapitánynak kimerültségre, apróbb sérülésre hivatkozott, és náthás is.

Na, de vissza a bajnoki vizekre, ahol szerdán négy meccset, közte a Győr–Fradi-csúcsrangadót rendezték meg, szombaton pedig további három jön még. A DKKA három bajnoki és egy kupagyőzelem után készülhetett zárótalálkozójára. Azonban a DVSC ellen még a legjobb összeállításában és formájában sem a vendégek számítottak volna esélyesnek, hát még így, „viharverten”. Igaz, az előző körben az MTK-nak sikerült nyerni ellenük, egy góllal. A Loki a két Európa Liga-selejtezője között fogadta a Kohászt, az első meccsükön szombaton döntetlent játszottak a román Magura Cisnadie ellen.

– Nem vagyunk csúcsformában, de azért dolgozunk, megtaláljuk a játékunkat, amely eredményes. Nagyon nehéz meccsre számítok, a Kohász jó formában van. Egy biztos, mindenképpen meg kell szereznünk a két pontot – mondta a meccs előtt Csapó Kyra, aki Dunaújvárosban nevelkedett, onnan érkezett 2020-ban Debrecenbe.

DVSC – DKKA 35–27 (17–16)

DVSC: Giegerich, Csapó (kapusok), Poczetnyik 1, Tóvizi 5, Bordás 5, Csernyánszki 1, Vámos M. 3, Kovács 1, Planéta 4 (3), Vámos P. 5, Petrus 3, Arany 1, Jezhikava, Szabó 4, Costa 1, Hornyák 1.

DKKA: Bartulovic, Wéninger, Hornyák (kapusok), Polics 3, Szalai 6, Farkas 4 (1), Kazai 3, Bulath, Weisheitel 3, Mrmolja 4, Krupják-Molnár, Matucza 3, Kiss, Fodor, Borgyos 1, Kukucska.

Hétméteresek: 3/3, ill. 3/1.

Kiállítások: 6, illetve 4 perc.

Farkas Johanna négy góllal zárta az esztendő utolsó bajnoki mérkőzését Debrecenben
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

A meccsről ezúttal is hiányzott Sustková, Bulath ismét csak a heteseket vállalta, és a betegségből alig felépült Mrmol­jával sem lehetett számolni még a kezdőben. Az erőltetett menet miatt sok sebből vérző csapattól így pláne óriási csoda lett volna a pontszerzés. Mindezek ellenére összességében remek első félidőt produkáltak a vendégek, ugyan a DVSC 5–1-gyel kezdett, de Szalai, Kazai és Polics révén a 10. percre már e­gál volt az állás, 6–6. A Debrecen a vezetést már nem hagyta átvenni, sőt, élve az újvárosi hibákkal, a 26. percre megint nőt az előnyük, 16–12. Azonban a DKKA nem adta fel, Bartulovic védéseire alapozva egy gólra csökkentette hátrányát a csapat a szünetre.

A fordulás után más sebességi fokozatba kapcsoltak a hazaiak, Giegerich elkapta a fonalat a kapuban, így a 38. percre már 22–17-re vezetett a DVSC. A hazai lendületet Vágó Attila időkérése sem tudta megtörni, meg a következő sem, a támadásban elkövetett hibákat megbosszulta a rivális, miközben a védekezésük ellenszerét sem találták a vendégek, így újabb tíz perc múlva már 30–20-at mutatott az eredményjelző. Ezzel pedig el is dőlt a meccs. Ami viszont örömteli, a hajrában Mrmolja kiválóan szállt be, hiszen öt kísérletéből négy gólt szerzett.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában