labdarúgás

2021.11.09. 21:07

Az első hat nagy versenye

A Fejér megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság Horfer Serleg déli csoportjában az őszi tizenöt fordulóból már tizenkettőt lejátszottak, de az első helyek befutóira még mindig nagy rizikó fogadni. Különösen annak a tudatában lehet kétséges az esélylatolgatás, hogy a legutóbbi hétvégén négy csapat is hat, vagy annál több találattal fejezte be a mérkőzést.

Horváth László

Íme elsőként a forduló góltermése: Beloiannisz – Baracska 9–0, Besnyő – Ráckeresztúr 6–0, Sárszentágota – Lajoskomárom II 5–2, Alap – Tác-Csősz 10–1, Cece – Dinnyés 0–2, Vajta II – Nagylók 4–0. Az eredményekből is látható, kevés helyen alakulhatott ki igazi párviadal.

Azonban köztük üde színfolt volt a körzetünkhöz tartozó Kulcs és Dég összecsapása, ahol a házigazda a papírforma szerint esélyesebb volt, azonban a vendégek jobban kihasználták a helyzeteiket, és megérdemelten vitték haza a három pontot.

Kulcs – Dég 2–3 (1–1)

Kulcs: Erdélyi – Biró (Posch 46.), Németh, Godó, Ócsai, Szekszárdi, Cserkuti, Molnár, Cseresnye (Mácsfalvi 46.), Nagy (Seres 74.), Balla.

Dég: Horváth (Sümegi 46.) – Csillag, Sörös (Talkovics 66.), Tóth J., Tóth Z., Mózes, Paskó, Horváth, Gál (Balogh 51.), Horváth, Völgyi.

A hazai csapatban nem szerepelhetett az a Plézer László, akit az előző fordulóban kiállítottak a Besnyő ellen, és az MLSZ Fejér Megyei Igazgatóságának fegyelmi bizottsága a szabálytalanság súlya miatt három mérkőzéses eltiltással büntette.

Ami pedig a találkozót illeti: a 13. percben Szekszárdi Erik tizenhatoson belüli szemfüles találatával nyitotta Kulcs a hazai gólörömöt. A boldog percek után azonban a dégi Tóth Zoltán hűtötte a kulcsi hangulatot egy egyenlítő lövéssel a 21. percben. A szünetet követően Tóth az 57. és a 73. percben is betalált, amire a vendéglátóktól csak Balla Dávid tudott válaszolni. A mérkőzés lefújása után Tóth mesterhármasával ünnepelhette a három pont megszerzését Dég.

A kulcsi gólöröm után aztán mégis a Dégé lett a három pont Fotó: Horváth László / Dunaújvárosi Hírlap

Velence SE – Rácalmás 7–0 ( 2–0)

Velence: Sági – Silhány, Juhász (Németh 60.), Mocsári, Horváth (Jenei 76.), Felde, Kocsis (Szecska 80.), Kovács-Szántó (Horváth 76.), Bernáth, Bakonyi (Mátyok 80.), Urschler.

Rácalmás: Farkas – Nagy (Hatvany 65.), Hornyák, Marczinka, Bartók, Hír, Czinkon (Nyul 74.), Kis-Szabó (Szabó 58.), Juhos, Illés, Decsi.

Gólszerzők: Felde (22.), Urschler (36.), Bakonyi (47.), Horváth (51., 70.), Kovács-Szántó (62.), Németh (85.).

Az esélytelenség nyugalmával utazhatott a Duna menti csapat a Velencei-tó partjára. Az eredményt különösebben nem kell elemezni, hiszen a Rácalmásnak gyakorlatilag helyzete sem nagyon volt a kilencven perc során.

Boncz Gábor edző úgy nyilatkozott a mérkőzésről, hogy a végletek csapata a rácalmási. – Az előző fordulóban az otthon győztes csapatból hatan hiányoztak, ami szintén hozzájárult a nagyarányú vereséghez. Sajnos ebben az osztályban hétről hétre kiszámíthatatlan, hogy milyen összeállítással sikerül pályára lépnie a csapatoknak, és ez alól Rácalmás sem kivétel – mondta a velencei kirándulásból hazatérő együttes vezetője, aki ezúttal sem ülhetett a kispadon, hiszen a fegyelmi bizottság korábban december 26-ig eltiltotta. Ugyanis egy vitatott sportorvosi engedély miatt a Vajta II ellen nem engedte pályára lépni a szóban forgó játékost a bíró, ami miatt a rácalmásiak levonultak, és nem álltak ki a mérkőzésre.

A bajnokság állása

1.

Velence

12

10

0

2

59-10

30

2.

Beloiannisz

12

9

2

1

49-14

29

3.

Alap

11

9

2

0

43-11

29

4.

Vajta II

12

8

1

3

46-17

25

5.

Besnyő

11

7

0

4

39-24

21

6.

Sárszentágota

12

6

3

3

36-30

21

7.

Nagylók

12

6

0

6

38-31

18

8.

Ráckeresztúr

12

5

1

6

26-32

16

9.

Baracska

12

5

0

7

31-53

15

10.

Dinnyés

12

4

2

6

25-43

14

11.

Lajoskomárom II

12

4

1

7

34-30

13

12.

Kulcs

12

4

0

8

25-36

12

13.

Cece

12

3

2

7

18-34

11

14.

Dég

12

3

1

8

33-64

10

15.

Rácalmás

12

3

0

9

22-44

9

16.

Tác-Csősz

12

1

1

10

10-61

4

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában