vízilabda

2021.11.09. 21:03

Állatoknak gyűjtenek a mai vízilabdameccsen

A női vízilabda-bajnokság ötödik fordulójában szerdán este 19 órától a DFVE együttese a Szentest fogadja.

Gallai Péter

Az eddig hibátlan teljesítményt nyújtó dunaújvárosiak számára nem okozhat gondot, hogy ezt a mérlegüket továbbra is megőrizzék. Mihók Attila vezetőedző csapata tulajdonképpen ezzel a meccsel hangolódik a szezon első igazi rangadójára, amit szombaton vívnak majd a régi nagy rivális BVSC otthonában.

Garda Krisztináék eddig esélyeshez méltóan hozták szezonbeli találkozóikat, legszorosabb meccsüket a Szegeddel játszották, amelyet öt góllal győztek le. A Tatabánya, az Eger és a III. Kerület nem úszta meg ennyivel. A tabella alapján eddigi legelőkelőbb helyen lévő riválisuk a Szentes lesz, azonban az erőviszonyok ismeretében ezúttal sem kérdés, kié lesz az újabb siker.

A csapat tagjai már elhozták felajánlásaikat Fotó: DFVE

– Legutóbb, a III. Kerület ellen az volt a kulcsa a fölényes, 19–6-os győzelemnek, hogy már az első negyedben biztosítani tudtuk a fölényünket. A védekezésünk nagyon fontos volt, ami végig nagyjából jól is működött, ebből pedig támadásban jöttek a sima gólok is. A mai mérkőzésről azt gondolom, hogy nagyon jó felkészülés lesz a BVSC-vel vívott rangadónkra, hiszen ez lesz az igazán fontos erőfelmérőnk. Amennyiben sikerül felülmúlnunk, az már egy előrelépés lehet a szezon további részét tekintve – fogalmazott Mucsy Mandula.

A holnapi, szerdai mérkőzésen a jótékonyság is főszerepet kap, ugyanis a hazai együttes adománygyűjtést hirdetett meg a Dunaújvárosi Állatvédő Egyesület számára. Várják a szurkolók adományait (állat­eledel, játék, fekhely, pléd), amit a helyszínen lehet leadni. Aki felajánlással érkezik a mérkőzésre, annak ingyenes a belépés.

A bajnokság állása négy forduló után: 1. BVSC 12 pont, 2. DFVE 12 pont, 3. Ferencváros 12 pont, 4. ­UVSE 12 pont, 5. Szentes 6 pont, 6. Szeged 3 pont, 7. Tatabánya 3 pont, 8. Eger 0 pont, 9. Győr 0 pont, 10. III. Ker. TVE 0 pont.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában