sport/foci

2021.10.25. 19:15

Tisztázódnak az erőviszonyok a megyei másodosztályban

Megyei II. osztály déli felnőtt csoportban három meccsel az őszi szezon vége előtt dobogóközeli, negyedik helyen áll a Mezőfalva. A tizedik fordulóban a legtöbb gólt rúgta, szám szerint hatot az LMSK-nak.

Horváth László

Mezőfalva együttese a Nagyvenyim és az LMSK otthonában is tetemes gólaránnyal győzött Fotó: a szerző

Nagyve­nyim a múlt heti, otthoni, Mezőfalva elleni nyolc góllal szűkre szabott zakót vette le az öt hellyel előrébb tartó Szabadbattyánban. Gaszler Ferenc legénysége most lelkileg is helyrebillent a 2–2-es végeredménnyel, és az idegenből elhozott nagyon értékes egy ponttal.

Előszálláson a Polgárdi vendégeskedett. Ahogy a jó vendéglátóhoz illik, a gól nélküli döntetlent követően az Előszállás is megosztozott a pontokon. A Nagykarácsony viszont tisztes vezetéshez jutott az első félidőben az Adonnyal szemben. A vizitálók a szünet után kettőt vágtak partnerüknek, amíg a hazaiak csak egyet abszolváltak a helyzetekből. Összességében azonban hiába vitte 1–2-es találattal a második félidőt az Adony, végül a győzelem a Nagykarácsonyé lett 4–2-vel.

Az élmezőnyben a Vajta ezúttal sem hibázott. Seregélyesen szaporította a győzelmeinek számát 1–4-es aránnyal. A Szabadegyházának pedig esélye sem volt szebb végkifejletre a kálozi 2–5-ös diadal tükrében.

A bajnokság elejét a tizedik forduló után stabil csapatok uralják. Vajta, Nagykarácsony, Előszállás az éremosztó helyeken. A Mezőfalva, a Szabadbattyán még beleszólhat az érmek sorsába. A Seregélyes utolsó négy fordulóját tekintve már nagyobb a lemaradás. A középmezőnyben a Káloz, a Baracs, a Polgárdi, a Nagyvenyim, az Aba vitézkedik egyformán tizenkét ponttal. Az Adony még felkapaszkodhat a tizenegy pontjával az előtte lévő „trojkára”, de az LMSK, a Szabadegyháza várhatóan a sor végén telel majd.

Nagykarácsony – Adony 4–2 (3–0)

Nagykarácsony: Miklós, Kovács, Kovács, Simon, Mohácsi, Rezes, Kőkuti, Felföldi, Éliás, Huszár: Cserék: Rácz, Magyari, Csicskovics.

Adony: Sátor, Budai, Fábián, Virág, Szántó, Varga, Glonczi, Kőkuti, Nebucz, Tatár, Balogh. Cserék: Györki, Györki, Mónos. Gólszerzők: a Nagykarácsonytól Rezes János, Mohácsi Norbert, Fülöp Attila, Éliás Zsolt. Az Adonytól Fábián Martin és Nebucz Márk.

A Nagykarácsony az adonyiakat is simán megverte

Az első játékrészben a Nagykarácsony akcióból és pontrúgásból szerzett háromgólos előnyt. A szünet után az 58. percben Fábián szépítő ­találatával jött meg a vendégek gólrúgó kedve, amelyet aztán az 59. percben Éliás fejese hűtött le: 4–1. Az Adony azonban nem törődött bele ebbe az eredménybe, nem adta meg magát, és a 78. percben Nebucz lövésével 4–2-re változtatta a meccs állását. Az Adony innentől tíz fővel játszott, mert a kapust szabálytalanság miatt kiállította Jónás játékvezető. A végeredményt azonban ez már nem befolyásolta. Az edzők a találkozó után értékeltek.

Mergl István, Nagykarácsony: – A korábbi fiaskók miatt az első félidőre terveztük az előnyszerzést. Egy jó és becsületesen játszó ellenféllel szemben győztünk. Bízom benne, visszaállunk a régi kerékvágásba. Vajtára is a három pontért megyünk a jövő héten!

Boldóczki Sándor, Adony: – Nem volt sokkal jobb a hazai csapat, mint mi. Az első húsz percben főleg nem. Két buta góllal el is rendeztük magunkat megint. Ezúttal is az döntötte el a meccset, ki akarta jobban a győzelmet.

Előszállás – Polgárdi 0–0 (0–0)

Masinka Csaba hazai edző: – Az első félidőben még voltak helyzetek mindkét oldalon. A szünet után már ebből is kevesebb.

Az Előszállás (p) és Polgárdi nem bírt egymással

LMSK – Mezőfalva 1–6 (1–3)

Bakos János mezőfalvi edző: – – Az első félidőben felőröltük a vendéglátókat, akik azért egy becsületgólt szereztek. A másodikban a Mezőfalva dominált.

Gólszerzők: Horváth Albert. Mezőfalvától Sági József 2, Czári István 3, Bakos József.

Mezőfalva együttese a Nagyvenyim és az LMSK otthonában is tetemes gólaránnyal győzött
Fotó: a szerző

A bajnokság állása

1.

Vajta

10

10

0

0

54-3

30

2.

Nagykarácsony

10

7

1

2

36-20

22

3.

Előszállás

10

5

2

3

38-24

17

4.

Mezőfalva

10

5

1

4

31-19

16

5.

Szabadbattyán

9

4

3

2

14-14

14

6.

Seregélyes

10

4

1

5

18-19

13

7.

Káloz

10

4

0

6

15-26

12

8.

Baracs

10

3

3

4

17-15

12

9.

Polgárdi

10

3

2

4

17-22

11

10.

Nagyvenyim

10

3

3

4

17-26

12

11.

Aba Sárvíz

9

3

3

3

12-23

12

12.

Adony

10

3

2

5 22-20

11

13.

LMSK

10

2

1

7

23-47

7

14.

Szabadegyháza

10

1

1

8

15-51

4

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában