Zilai János

2021.10.14. 18:00

Jó esélyei vannak az NFL-be pályázó magyar védőnek

Zilai János (aki korábban a Dunaújváros Gorillaz játékosa volt) egyike volt annak a 43 kiválasztottnak, aki részt vehetett a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) londoni játékosfelmérőjén, amelyet nagyon fáradtan, de pozitív érzésekkel zárt.

duol.hu

„Tizenhárom évesen hamar beleszerettem, kettő hónap alatt már teljesen magával ragadott, de akkor még nem voltak ilyen álmaim” – idézte fel a sportággal való megismerkedést az M4 Sporthíradójában a Fehérvár Enthroners védője, aki 13 évesen már a felnőttek között edzett, két évre rá közöttük játszott, most pedig a Tottenham Hotspur stadionjában soha vissza nem térő lehetőséget kapott, hogy megmutassa magát az NFL-csapatok megfigyelőinek, írja az m4sport.hu.

Forrás: m4sport.hu

„Hihetetlen az egész! Az, hogy nemcsak Európa, de a világ elitjével együtt készülhettem. Rengeteg profi és félprofi srác volt ott, és már az, hogy velük említenek egy lapon, hatalmas dolog. És mellette az a teljesítmény, amit le tudtam tenni az asztalra…” – fogalmazott a 23 éves linebacker, aki úgy érzi, még inkább kilógott volna felfelé a társak közül, ha olyan körülmények között készülhetne, mint ők.

Hozzátette, a felmérő arra is nagyon jó lehetőséget biztosított, hogy látta, miben kell még fejlődnie, erősödnie, illetve miben jár a többiek előtt. Ezek alapján pedig optimistán várja a decemberi döntést.

„Amellett, hogy a számok alapján sem teljesítettem rosszul, tudom, hogy a személyiségem is tetszett a megfigyelőknek. Voltak állásinterjú jellegű beszélgetések, amelyeken emberként is meg akartak ismeri minket, és tudom, hogy tetszett nekik a gondolkodásmódom, és a lábmunkámat is külön kiemelték. Úgyhogy tényleg jó esélyeim vannak, de semmiképp nem gondolom azt, hogy nekem most meg kellene állnom. Hatalmas lendületet adott ez az egész ahhoz, hogy leszegett fejjel nyomjam tovább a felkészülést és az edzéseket.”

Bár előzetesen azt gondolta, vérre menő versengés lesz a társakkal, riválisokkal, „meglepően baráti volt a hangulat, végig biztatták egymást” a pályán és azon kívül is, még úgy is, hogy nagyon nagy volt a feszültség és a nyomás.

Fotó: m4sport.hu

„Annyira elfáradtam fejben, nyilván fizikálisan is, de leginkább fejben. Hatalmas nyomás volt rajtunk – mondta Zilai, akit külön megdicsértek a nyugodtsága miatt. – Nyilván nyugodtnak tűntem kívülről, de belül azért éreztem a nyomást, brutális volt, ami ott ránk nehezedett. Viszont ha a megfigyelők azt mondják, hogy ezt jól le tudtam küzdeni, az megint csak plusz pont.”

Kelleni is fognak a plusz pontok, hiszen a legjobbak három hónapig készülhetnek majd az Egyesült Államokban, és amennyiben ott is érdemesnek találják rá, könnyen egy NFL-gárda 53 fős keretében vagy annak az előszobáját jelentő gyakorlócsapatban találhatja magát.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában