Acélbikák

2021.10.08. 13:00

Egy idegenben, egy hazai környezetben

A Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata a hétvégén két mérkőzést játszik az Erste Ligában. Ma este 19 órai kezdéssel a MAC HKB Újbuda vendége lesz a Tüskecsarnokban. Vasárnap (17 óra) pedig a Titánok érkezik a Dunaújvárosi Jégcsarnokba.

Agárdy Csaba

Fotós: LI

Fotós: LI

A papírforma szerint a MAC ellen lesz a nehezebb dolga a DAB-nak. A budapestiek eddig kimondottan jól szerepeltek a bajnokságban. Első vereségüket kedden szenvedték el, amikor hazai pályán büntetőlövések után 3-2-re kikaptak a Gyergyói HK-tól, vagyis egy pont akkor is járt nekik.

Vasárnap érkezik a Titánok együttese, akik ellen a dunaújvárosiaknak jó esélyük van arra, hogy megszerezzék az első győzelmüket. Eddig mind a két alakulat pont nélküli, és a jelek szerint kettőjük közül marad le egy a rájátszásról. A kiírás szerint a kétszer oda-visszavágós alapszakasz első hat helyezettje automatikusan tagja a rájátszásnak, míg a 7. és a 10., valamint a 8. és a 9. három nyert mérkőzésig tartó párharcot vív, a két győztes tagja lesz a play-offnak. Értelemszerűen az alapszakasz után a 11. helyezettnek befejeződik az Erste Liga.

Fontos hír, hogy az Acélbikák vezetősége tegnap bejelentette, kapusposzton erősítettek. A két fiatal, az egyaránt 1999-es születésű Kovács Dávid és Pinczés Bendegúz mellé szerződtették a huszonhét éves szlovák hálóőrt, Pavel Krajcovicot. Az utóbbi öt évet a svéd harmadosztályban töltötte, legutóbb a Kiruna IF együttesét erősítette. 2013 és 2015 között két szezont védett a MOL Ligában (az Erste Liga jogelődje) szereplő Érsekújvárban. Mind a két idényben a lövések 91 százalékát hárította.

Ha Leo Gudas, a Dunaújvárosi Acélbikák vezetőedzője úgy dönt, akkor vasárnap este a Titánok ellen már be is bizonyíthatja, mire képes a dunaújvárosi kapuban.

Németh Árpád (balról) nyáron a Vasastól érkezett a DAB-hoz. Ebben a szezonban egy gólnál tart
Fotó: Laczkó Izabella

Két dunaújvárosi csapat a kupában

A Magyar Jégkorong Szövetségben elfogadták a 2021/2022-es Magyar Kupa lebonyolítási rendjét. Dunaújváros két csapattal is nevezett, az Erste Ligás Dunaújvárosi Acélbikákkal és az OB II-es Worm Angelsszel. Mindkét együttes selejtezőt játszik: a DAB az Újpesti Jégkorong Akadémiával, míg a Worm az OB IV-es sátoraljaújhelyi Zempléni Hiúzokkal méri össze az erejét október 20-án.

Az alapszakasz állása

1.

Corona Brassó

7

5

0

1

1

44-18

16

2.

FTC-Telekom

6

5

0

1

0

25-10

16

3.

Gyergyói Hoki Klub

8

4

2

0

2

42-29

16

4.

UTE

7

3

2

1

1

21-14

14

5.

SC Csíkszereda

8

4

0

2

2

32-28

14

6.

MAC HKB Újbuda

6

3

2

1

0

22-13

14

7.

DVTK Jegesmedvék

6

2

1

0

3

19-18

8

8.

DEAC

5

2

0

1

2

24-22

7

9.

UNI Győr ETO HC

6

2

0

0

4

17-20

6

10.

Titánok

7

0

0

0

7

10-41

0

11.

D. Acélbikák

8

0

0

0

8

14-57

0

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában