DKSE

2021.09.02. 21:07

A dobogót is megcélozzák a világbajnokságon

A DKSE kenusa, Slihoczki Ádám három számban lesz majd érdekelt az U23-as korosztályban

Gallai Péter

Slihoczki (elöl) a négyesben két párostársával evez Fotó: MKKSZ

Fotó: Peter Szalmas

Az év legfontosabb utánpótlás kajak-kenu versenyét, az ifjúsági és U23-as világbajnokságot péntektől vasárnapig Portugáliában, Montemor-O-Velho-ban rendezik, amelyen Magyarország 56 versenyzővel vesz részt.

A megmérettetésen öt kontinens ötvennél is több országa képviselteti magát, a magyarok ellenfelei között olyanok is rajthoz állnak, akik augusztusban még Tokióban, az olimpián versenyeztek.

A magyar válogatott tagja a Dunaújvárosi KSE kenusa, Slihoczki Ádám, aki az U23-as korosztályban három számban lesz érdekelt. C-2 500 méteren Kollár Kristóffal, 1000 méteren Kocsis Ádámmal, C-4 500 méteren pedig Kollár, Kocsis és Hodován Dávid társaságában áll rajthoz. A nemrégiben rendezett országos bajnokságon a vb-résztvevőknek el kellett indulniuk, kvázi főpróbaként, ami Slihoczkinak kiválóan sikerült. Annak ellenére, hogy állandó párját sérülés miatt váltania kellett, 1000 méteren Kocsissal megnyerték az ob-t, fél kilométeren pedig ezüstérmesek lettek Hajdu Jonatánék mögött. Ádámék akkori teljesítménye egyébként felnőtt-világbajnoki kerettagságot is ért a hosszabb távon.

– A korosztályos Eb-n nem indultam, így annyira nem ismerem a mezőnyt. Minimum elvárásnak ötszáz méteren az egy-hat valamelyikét tűzném ki, ezren pedig szeretnénk dobogó közelében végezni. Az előtérben a párosok voltak, így a négyesre nem készültünk annyit, de így, egyből is megtaláltuk egymást és az összhangot. Főleg, hogy két fiúval párost megyek, ezért nem volt probléma azzal sem, hogy a mozgásunk összeérjen – fogalmazott a dunaújvárosi sportoló.

A csapat gépe szerdán érkezett meg Portóba, aznap már a pályán edzettek fiataljaink.

– Ilyen röviddel a vb kezdete előtt már csak a finomhangoláson, a hajók megfelelő beállításán van a hangsúly. Ami az időjárást illeti, a versenyre jelezték, lesz eső, de nem vagyunk cukorból, ha a szél nem erősödik fel, nem lesz gond. Próbál mindenki a saját dolgával foglalkozni, a versenyzők és mi is. A verseny kezdete előtt nyilván mindenki izgul már egy kicsit, de ez ilyenkor teljesen normális – idézte Foltán Lászlót, a kenu utánpótlás szövetségi kapitányát a szövetség honlapja.

Slihoczki (elöl) a négyesben két párostársával evez
Fotó: MKKSZ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában