edzőtábor

2021.07.12. 21:00

Két helyszínen táboroztak a birkózópalánták

A DKSE birkózószakosztálya idén megtartotta hagyományos júniusi edzőtáborát június 21. és július 2. között. A programokat összesen száznégy gyerek részére, öt edző felügyeletével, két helyszínen bonyolítottuk le egy időben.

Balogh Tamás

A létszám nagyjából egyenlő arányban oszlott meg, Dunaújvárosban a Gurics György Birkózó Centrumban, valamint Mezőfalván a Petőfi Sándor Általános Iskolában – tájékoztatta lapunkat Tombor István, a szakosztály vezetőedzője. Hozzátette: – A kellemest a hasznossal összekötve a tanév zárásaként napközis jellegű edzőtáborban vettek részt birkózóink. A sportági képzés mellett az élményszerzésen volt a hangsúly. A napi edzéseken túl jó néhány egyéb programra is jutott idő.

Egységben az erő – számos izgalmas program várta az ifjú birkózókat Mezőfalván is Fotó: DKSE

A résztvevők kirándulásokon (pl. Csókakő), kerékpártúrán, csapatépítő játékokon vehettek részt, de élményfürdőzésre, strandolásra, horgászversenyre, traktorozásra is lehetőség volt. A Mezőfalvi Önkéntes Tűzoltók és hivatásos rendőrök bemutatót is tartottak. Az edzőtábor végére a gyerekek és az edzők is kellően elfáradtak, azonban a legfontosabb, hogy remek ­élményekkel térhettek haza és kezdhették meg a nyári szünetet. Ezúton is köszönjük a segítséget a szülőknek, a sportszerető támogatóinknak, valamint mindazoknak, akik segítségével mosolyt tudtunk varázsolni a gyerekek arcára.

Július hónapban heti két kötelező szinten tartó edzést tartanak az edzők. A július 19-én kezdődő kadetkorcsoportos világbajnokságon szoríthatunk Nyikos Veronikának, aki a DKSE versenyzőjeként képviseli Magyarországot a világversenyen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában