kajak-kenu

2021.06.02. 21:04

Ezen az Eb-n most leginkább a becsületükért kell megküzdeni

Csütörtöktől vasárnapig Poznańban rendezik meg a kajak-kenu Európa-bajnokságot, amelyen a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület két kenusa, Hajdu Jonatán és Kiss Balázs négy számban indul.

Gallai Péter

Vajda Attila olimpiai aranyérmes kenus ezentúl a Dunaújvárosi Kajak-Kenu Szövetség edzőjeként folytatja pályafutását

Fotó: Zsedrovits Enikő

Minderről Pető Zsolt szakosztályelnökkel beszélgettünk, azonban ő még kicsit visszakanyarodott a múlt évre, amikor a Dunaferr SE helyett DKSE lett a klub neve. Ugyanis az eredményességük tekintetében akkor fontos dolgok történtek.

– A Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel való kapcsolatunk hosszú évekre, évtizedekre nyúlik vissza. Amióta én vagyok az elnök, de gondolom ez így volt korábban is, kiváló a viszonyunk egymással, teljesen makulátlan és százszázalékos bizalmon alapul. Mindezt mi sem bizonyítja jobban, hogy amikor a Dunaferr SE nagyon nehéz anyagi helyzetbe került és nevet váltott, akkor a szövetségtől is segítséget kértem az akut problémáink megoldására. Első szóra az elnökség mellénk állt, s az edzőinket fél évre, november 1-től április végéig átvették, azaz ők állták a munkabérüket. Ez közel tízmillió forintos segítség volt, amivel a szakosztályunk túl tudta élni ezt a nehéz időszakot. Ezalatt pedig mindent megtettük, hogy stabilizáljuk anyagi helyzetünket, ami sikerült is. Szóval, nem tudunk eléggé hálásak lenni ezért, ami nem mindennapi és a mértéke sem, de nyilván ebben benne van a dunaújvárosi szakmai munka elismerése mint az egyik kiemelt vidéki bástyáé – fogalmazott Pető Zsolt.

Pető Zsolt, a kajak-kenu szakosztály elnöke szerint Poznańban érmes reményeink is lehetnek
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Majd rátért a csütörtökön kezdődő kontinenstornára, ahol Hajdu Jonatán az újpesti Fekete Ádámmal C-2 1000 és 500 méteren, Kiss Balázs pedig C-1 500 és 1000 méteren áll rajthoz.

Pető Zsolt hangsúlyozta, elvárásai eredmény szintjén nincsenek, nem voltak és nem is lesznek. Ezt mindig az határozza meg, az ellenfelek mennyire felkészültek, ez pedig nem rajtuk múlik. Kiemelte, azt viszont elvárja, ha lehet ilyen szóval mondani, hogy minden versenyző, aki képviseli Magyarországot és a klubot, az a teljesítőképessége határáig küzdjön. Ez gyakorlatilag az ezer méter, de még ötszáz után is egy olyan állapot, hogy a célba érkezés után a versenyző percekig fekszik a földön, mert semmihez nincs ereje.

– Úgy gondolom, most ez egy olyan verseny lesz, ahol leginkább a becsületünkért kell megküzdeni. Bár a hétvégi válogatón nem hagytunk kétséget afelől, hogy a DKSE kajak-kenu szakosztálya komolyan gondolja azt, amit tesz. Nyilván, most van egy helyzet az olimpiára való kijutás kapcsán, ismerjük. (A kapitány döntése alapján C-2 1000 méteren az Adolf, Fejes páros a tavalyi edzésversenyek és az idei kvótaszerzés után válogató nélkül megkapta az indulási jogot Tokióba – a szerk.) Mi most csak azt szeretnénk, hogy ezen az Eb-n a szövetség lássa és elismerje a mi versenyzőink teljesítményét. Nyilván a magunk öröme is fontos, azt gondolom, akár érmes reményeink is lehetnek. Szeretnénk, ha nagy versenyben lehetnénk az olimpiai távokon, és a 2024-ben már ötkarikás számmá avanzsáló C-2 500 méteren ismét letehetnénk a névjegyünket a nemzetközi porondon. Kiss Balázs is remekelt a válogatón, benne is bízunk – jegyezte meg.

A szakosztályelnök szerint a fiúk nagyon sokat fejlődtek, a hétvégén is csodálatosan versenyeztek. Amennyiben tudják hozni ezt a mentalitást és fizikai erőfeszítést most is, akkor ők és az eredményekkel a vezetőség is elégedett lehet.

– Azt gondolom, ha most C-2 1000 méteren Hajduék a vártnál jobb teljesítménnyel rukkolnak ki, akkor a szövetségi kapitány elgondolkodhat azon, esetleg lehetett volna szétlövést tartani, ki induljon az olimpián. Bár hivatalosan ki van mondva, a másik páros megy Japánba. Azonban az egésszel az a problémám, hogy az idei évben tények, azaz sporteredmények – ami a legfontosabb – alapján nem bizonyosodott be, melyik a jobb egység, ők vagy mi. Előbbiek tavaly augusztusban kapták meg a májusi kvótaszerző versenyen való indulás jogát, amin csak ők indultak. Volt két olimpiai válogató, a DKSE mindegyiken rajthoz állt, nekik nem kellett, mert e nélkül is megkapták a számot. Itt természetesen maradt bennünk egy nagy kérdőjel, szerintem az lenne a fair, hogy az indulás jogát az alapján döntsük el, ki a jobb. Ez szerintem elsősorban nemzeti érdek, és mi is könnyebb szívvel tudnánk elengedni az egészet, ha odaáll a két hajó és versenyben maradunk alul. Akkor teljes szívvel a legjobb egységet támogatnánk mi magunk is. Persze, nem kérdés, így is fogunk drukkolni nekik, de bennünk van, hogy úgy lettünk vesztesek, hogy idén nem adatott meg a lehetőség a bizonyításra. Ugyanis az nagyon szokatlan dolog, hogy egy évvel ezelőtti eredmények és az idei kvótaszerzés – ami nagyon szép teljesítmény volt – alapozzák meg a döntést.

A sportág hagyományai, szokásai és versenyrendszere alapvetően azt határozza meg, a tárgyévi versenyekre az adott évi forma alapján kerülnek kiválasztásra az egységek, nem a tavalyi szerint. Amennyiben mindenkit elengedtek volna így, akkor azt mondom, ez megváltozott. Azonban csak ezen az egy távon született ilyen döntés, és még az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danutának, vagy a világbajnoki címmel kvótát szerző Kopasz Bálintnak is rajthoz kellett állnia a válogatókon, ahol utóbbit most egy fiatalember le is győzte K-1000 méteren. Ez megtörténhetett volna a kenupárossal is. Nem baj, a nehézségek megerősítenek minket. Azt fontosnak tartom elmondani, hogy ez egy szakmai kérdés, amiben mi kulturáltan, de határozottan képviseljük a saját érdekeinket, azaz a beszélgetés elején említett kiváló és támogató kapcsolat a szövetséggel ettől nem szenvedhet csorbát – zárta gondolatait Pető Zsolt.

Sulisárkány területi döntő

Csütörtökön Dunaújvárosban is lesz egy verseny, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Sulisárkány versenyének területi döntőjét rendezi meg a szakosztály a kikötői öbölben. Nálunk tízes hajókban versengenek majd az indulók 15 és 18 óra között, összesen tizenkilenc csapat nevezett a három korcsoportban – 5–6. osztály, 7–8. osztály, 9–13. osztály – javarészt Dunaújvárosból. Hasonlóan a diákolimpiához, itt mindenki az oktatási intézménye színeit képviseli, s az is meg volt határozva, hogy egy hajóban minimum négy lánynak kell ülnie. Kategóriánként az első helyezettek jutnak be az országos fináléba. Pető Zsolt hangsúlyozta, az esemény egyben a vizes sportágak népszerűsítésére is kiváló, egy nyílt nap, ami a versengés mellett arról is szól, hogy a gyerekeknek legyenek természetközeli, mozgással fűszerezett élményeik. Az esemény rendezésére a szövetség pályázatot írt ki az összes tagszervezet részére, ezen indult a DKSE is, és nyertes lett, a rendezéshez pedig az MKKSZ is támogatást nyújt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában