vízilabda

2021.06.03. 22:06

A negyedik mérkőzés az olimpiai bajnokkal

Magyar idő szerint hajnalban lejátszotta utolsó, élő televíziós közvetítésű negyedik felkészülési mérkőzését is az Egyesült Államokban edzőtáborozó nőivízilabda-válogatott, amely két hete közösen készül az olimpiára a címvédő és világbajnok csapattal.

Gallai Péter

20210501 Budapest DUE Maarks Graphics - Olympiacos Piraeus Euroliga döntő felnőtt női vízilabda mérkőzés a Budapest Tüske uszodában A képen: MAGYARI ALDA MANON (1) Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő SzZsE Dunaújvárosi Hírlap DH

Fotó: Zsedrovits Enikő

A keretben a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics négy játékosa szerepel, Magyari, Garda, Horváth és Szilágyi. Gurisatti Gréta sérülése miatt nem utazott el, ő itthon gyakorolt egyénileg.

Az első három mérkőzést az ötkarikás játékok legnagyobb esélyese nyerte – 14–9, 14–7, 12–6 –, s így volt ez a tegnapi találkozóval is. Azonban most sikerült a legszorosabb mérkőzést játszani velük. Egyébként az olimpián már a csoportküzdelmek során találkozik majd a két együttes.

Egyesült Államok – Magyarország 12–7 (2–1, 5–2, 3–1, 2–3)

Egyesült Államok: Johnson – Musellmann 3, Siedemann 2, Neushul 3, Gilchrist, M. Fischer 1, Williams. Csere: Fattal 2, Hauschild, Steffens 1, Haralabidis, A. Fischer, Raney. Szövetségi kapitány: Adam Krikorian.

Magyarország: Magyari – Antal, Vályi 1, Szücs, Parkes, Keszthelyi 2, Garda. Csere: Szilágyi 1, Illés 1, Leimeter, Gyöngyössy 1, Rybanska 1. Szövetségi kapitány: Bíró Attila.

Magyari ha nem is egyszerre, de a labdák felét megfogta
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

A csapatból most a dunaújvárosiak közül Horváth Brigitta maradt ki a meccskeretből, a kapuban viszont Magyari Alda kapott lehetőséget, aki nagyszerűen, ötven százalékkal védett a sztárok ellen. Ugyan az amerikaiak magabiztosan nyerték a találkozót, azonban a lányok kemény fizikai munkában vannak, illetve a kapitány folyamatosan forgatta a csapatot. A világ legjobbjával való közös gyakorlás pedig csak javára válik az együttesnek, amit kamatoztatni lehet a későbbiekben. A válogatott edzőtábora szombatig tart az USA-ban, majd a jövő héten a Margit-szigeten folytatódik a közös munka.

A folytatásban – június 13–21. között – a világliga szuperdöntőjére utazik Athénba a válogatott. Utána június 22. és július 8. között ismét edzések következnek a Margit-szigeten. Július 9–11. között a Seat Kupán, szintén a Margitszigeten vesz részt az együttes, ahol már az olimpián szereplő, szűkített csapat fog játszani. Július 14-én indul a gárda a japán edzőtáborba, az olimpián pedig július 26-án kezdik a szereplést Oroszország ellen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában