Dunaújváros PASE

2021.05.27. 11:00

Ez most nem szerencse kérdése volt

Az utóbbi időszak nagyon összekovácsolta a Dunaújváros PASE együttesét

Balogh Tamás

Kondor Kristóf (b) volt az egyik hős, mellette Tóth Ákos Fotók: BAT

Fotó: Balogh Tamás / Dunaújvárosi Hírlap

Az a bizonyos nagy kő legördült a Dunaújváros PASE csapatának és stábjának, játékosai szívéről, a Vác elleni hazai, a helyi labdarúgást érintő sorsdöntő, győztes vasárnapi mérkőzésük után.

Az esemény főszereplőitől ezt is hallottuk.

Szeretnék becsülettel lejátszani az utolsó mérkőzésüket

Szepessy Róbert öröme

Szepessy Róbert csapatkapitány ezúttal a kispadról szurkolta végig a mérkőzést. – Sajnos a bajnokság végére egy szerencsétlen szituáció nyomán kipontozódtam, és ezért három mérkőzésre szóló kényszerpihenőre kényszerültem. Azonban vannak olyan vezéregyéniségeink, akik nagyszerűen tudtak pótolni. Az utolsó két-három fordulóban olyan összeszedetté váltak, hogy kitartással és nagyon nagy munkával kiharcoltuk a bennmaradást – fogalmazott.

– Nem, őket nem irigyeltem, hanem magamat hibáztattam azért, mert ilyen szituációba keveredtem. A csapatot ebben a helyzetben is maximálisan támogattam, amit megérdemeltek és csak gratulálni tudok nekik a teljesítményükért – tette hozzá.

A pezsgőbontást firtató kérdésre elárulta, nyilván egy kis ünneplés várt rájuk vasárnap este, de nagyon szeretnék becsülettel lejátszani az utolsó mérkőzésüket is vasárnap, és az után már tényleg lesz helye a palacknyitásnak.

Kondor Kristóf remek játékával és a bennmaradást jelentő két góljával tette a maga, valamint a csapata számára is emlékezetessé ezt a mérkőzést.

– Ezt a hármas győzelmi szériát a csapattal együtt értük el. Az utóbbi időszak nagyon összekovácsolt bennünket. Nehéz megmondani, hogy minek köszönhető ez a pozitív változás. Az biztos, hogy előtte nem voltunk eléggé koncentráltak, és rendszeresen becsúsztak kisebb hibák, amik az eredménytelenségünket okozhatták. Most már hátul sem hibáztunk, stabilakká váltunk, nem az a csapat vagyunk, amelyik csak elrugdalja a labdát, hanem megpróbálunk játszani. Elöl nagyot küzdöttünk, és végre berúgtuk a helyzeteinket. Szép focit akarunk játszani, amivel sok nézőt szeretnénk kicsalogatni a további mérkőzéseinkre – nyilatkozta a vasárnap este egyik hőse.

Tóth Ákos is derekasan kivette a részét a sikerből

– Az első góllal megtört a jég, igazán magunkra találtunk. Báló Tamástól kaptam a labdát, elkezdtem befelé vezetni, és láttam, hogy Kristóf nagyon jó ütemben indul befelé. Egy kicsit röviden is tettem neki, de ő gyönyörűen megoldotta, szép gólt lőtt belőle. A második találatunk egy szabadrúgás után született. Megelőztem a védőt, aki kicsit összekoccintotta a lábamat, amiért tizenegyest ítélt a játékvezető. Ezt a feladatot is sikerrel oldotta meg a Kristóf. Higgadtan lőtte be, mi egészen biztosak voltunk abban, hogy nem hibázik – tekintett vissza az összecsapásra.

Kondor Kristóf (b) volt az egyik hős, mellette Tóth Ákos
Fotók: BAT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában