vízilabda

2021.04.16. 14:00

Rengeteget dolgoztak azért, hogy bajnoki döntőt játszhassanak

Szombaton 20.45 órától a bajnoki döntő első mérkőzését vívja az UVSE otthonában a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízilabda-együttese, a lányok 2011 után szeretnék ismét elhódítani ezt a címet, ehhez az első lépést holnap tehetik meg.

Gallai Péter

Horváth Brigitta gyűjteményéből hiányzik a bajnoki arany

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

A korábbi szezonokban rendre csak huzigálta az oroszlán bajuszát Mihók Attila csapata, hogy aztán az előzőben, még mielőtt félbeszakították volna, már ki is húzzon belőle nem keveset, amikor a Magyar Kupában legyőzte az UVSE-t. Aztán ez megismétlődött a 2020/21-es évad elején is, amikor sikerült a dunaújvárosiak számára a címvédés. Most pedig a bajnoki arany­érem lesz a tétje az egyik fél két győzelméig tartó párharcnak.

Az alapszakaszban Dunaújvárosba ifikkel érkezett a címvédő koronavírus-érintettség okán, így a kiütéses vereség nem mérvadó. Múlt héten aztán a fővárosban egy utolsó másodperces góllal az ­UVSE nyert, ezzel pedig övé lett az alapszakasz-elsőség és a döntőben a pályaelőny. Ez volt a DUE-Maarsk első veresége a szezonban, s miután a Fradival játszott még egy döntetlent, egy ponttal előzte meg az Újpestet. A két csapat bejutott az Euroliga négyes döntőjébe is, azaz a tények alapján is mondhatjuk, a kontinens legjobbjai csapnak össze a trófeáért.

Ami a statisztikai adatokat illeti, azokban jobbára e két csapat tagjai állnak a tabellák élén. Az ellenfél legnagyobb ásza, Keszthelyi Rita, akinek kikapcsolása kulcsfontosságú lesz, vezeti a góllövőlistát 77 találat/16 ­meccs mérleggel, mögötte a kettővel többet játszó Gurisatti (66/18) és Szilágyi (50/18) következik. A legtöbb labdaszerzés Szilágyié (37), Horváth a harmadik (33) ebben a rangsorban. A kapusok között több mutatóban is Magyari Alda a legjobb, aki 65 százalékos hatékonysággal (157 védés/240 lövés) zárta az alapszakaszt. Gangl Edina ezzel szemben 53 százalékkal hárított (73/138), igaz, hat meccsel kevesebben szerepelt.

2015 óta a tavalyi, befejezetlen szezont kivéve, addig mindig az Újpest szerezte meg az aranyérmet, a 2018-as és a 2019-es fináléban a dunaújvárosiakat felülmúlva. Mihók Attila csapata az elmúlt években folyamatos fejlődésen ment keresztül, amit a nemzetközi eredményei is igazoltak, mostanra méltó trónkövetelője lett az UVSE-nek. A kupában már kétszer is sikerült onnan letaszítani az Újpestet, most itt az idő az i-re feltenni a pontot idehaza, alaposan rá- és megszolgált érte a klub, a játékosok, a szakmai stáb.

– Kemény hét elé nézünk. Biztos, hogy nagyon szoros és harcos találkozó lesz a szombati, ezért döntő jelentőségű, hogy a videózásokon és az edzéseken is maximumot nyújtson mindenki addig. Már nagyon várjuk, hogy bizonyíthassunk, hiszen egész évben erre vártunk! – mondta Mucsy Mandula.

Horváth Brigitta is tudja, milyen fontos találkozó, találkozók előtt állnak, amiért az egész szezonban dolgoztak. – Hiszek a csapatban és abban is, hogy meg tudjuk nyerni a párharcot, már csak azért is, mert egy bajnoki arany­érem még hiányzik a gyűjteményemből. Remélem, a jövő héten már azt mondhatom, hogy megcsináltuk, nyertünk! S ezzel még nem lesz vége, hiszen következik az Euroliga-négyes döntő, amit követően nagyon remélem, hogy újra megtehetem majd ezt.

Horváth Brigitta gyűjteményéből hiányzik a bajnoki arany
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában