torna

2021.04.02. 07:27

Jó formában a női csapat

Csütörtökön szólításon vettek részt az Európa-bajnokságra készülő felnőtt női tornász válogatott tagjai, akik egyre jobb formát mutatnak – erről számolt be Draskóczy Imre, szövetségi kapitány.

duol.hu

Fotó: matsz

A szakember elmondása szerint Bácskay Csenge remek állapotban van, a hétvégi parádés ugrásait követően – amelyekkel megnyerte az ugrást a Duna Aszfalt Szerbajnokságon- most tovább javított, és már a duplacsavart mutatta be a másfél csavar helyett. A kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófia lába javult a hétvégéhez képest, már jobban terhelhető, így az ugrást leszámítva minden szeren bemutatkozott, de a szövetségi kapitány bízik abban, hogy a kontinensviadalig még javul az olimpikon állapota, és ugráson is szerepelhet majd. Székely Zója nagyon kiegyensúlyozott volt, ezúttal az „Achilles-pontjának” nevezhető gerendán is jól dolgozott. Szujó Hanna is részt vett a szólításon, de Szilágyi Nikolett nem, ő klubjában, az UTE-ban készül, és majd csak a jövő héten mutatkozik be. Péter Sára talajon erős gyakorlatot adott elő, két nagy ugrásával azonban várhatóan a jövő heti kerethirdetést megelőző szerdai szólításra készül el.

Draskóczy Imre, szövetségi kapitány: A lányok nagy elánnal készülnek az edzéseken, külön kiemelném Bácskay Csenge ugrását, ugyanis a hétvégét követően már duplacsavart is meg tudta csinálni, ez pedig nagy előrelépés. Székely Zója gerenda gyakorlata is bizakodásra adhat okot. Összességében elmondható, hogy a lányok szorgalmasak, a húsvéti időszak alatt is folyamatosan készülnek, tartják a bioritmust, csak vasárnap van pihenőjük. Az Európa-bajnoki kerethirdetésre szerdán kerül sor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában