DKKA

2021.03.24. 20:45

Óriási sportemberi méltóságról tettek tanúságot, hogy a tragédia után is vállalták a meccset

Kedden éjszaka érkezett a szörnyű hír: egy héttel súlyos közlekedési balesete után elhunyt a DKKA gyúrója, Bába Mihály, a dunaújvárosi sportélet ikonikus alakja. A lányok e sokkoló tragédia árnyékában, szívükben óriási fájdalommal vállalták a játékot szerdán Győrben. A meccs a történtek után nem a kézilabdáról szólt.

Gallai Péter

Hiába reménykedtek, imádkoztak és gondoltak rá sokan szeretettel, hogy Bába Mihály a március 16-i súlyos közlekedési balesete után, ha hosszú utat követően is, de felépül életveszélyes sérüléseiből, sajnos nem így lett. A dunaújvárosi női kézilabdát 1985 (!) óta szolgáló, Dunaújváros mellett országszerte nagy megbecsülésnek, szeretetnek és elismertségnek örvendő szakember kedden életét veszítette.

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy elhunyt gyúrónk, Bába Mihály!

Leírhatatlan fájdalom ez a dunaújvárosi kézilabda számára, hiszen Misike idén kezdte volna 36. szezonját a helyi női csapat mellett. Egy igazi ikon és példakép ment el közülünk, akinek a neve egybeforrt egyesületünkével, és aki nélkül már sosem lesz ugyanolyan egyetlen mérkőzés sem. A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Bába Mihályt saját halottjának tekinti, és emlékét örökre megőrzi.” – olvasható a DKKA közleményében.

A hír hallatán érthetően összetörtek a játékosok, a szakmai stáb tagjai, és a DKKA teljes közössége. Gurics Attila menedzser is nehezen találta a szavakat, amikor azt mondta szerdán délelőtt, bíztak a csodában, de óriási fájdalmukra ez elmaradt. Egész éjszaka gondolkodott, azon is, mi legyen a szerdai mérkőzéssel, próbált beszélni a zokogó játékosokkal, a vezetőedzővel. Felmerült, hogy a tragédia miatt nem állnak ki ma a Győr ellen.

– Aztán abban maradtunk, összefogunk, még jobban, ahogyan eddig, hiszen csak együtt tudjuk feldolgozni a gyászt. Vállaltuk a játékot, még ha ezzel a borzasztó lelki teherrel is, mert Misi szintén ezt akarta volna – mondta. Sajnos a járványügyi helyzet nem engedi a nyilvános megemlékezést, ezért később természetesen méltóképpen szeretné ezt megtenni a klub, a szurkolókkal, tisztelőkkel, barátokkal közösen. Azonban az egyik szurkoló kezdeményezésére szerdán este 8 órára „fénybúcsút” hirdettek a közösségi médiában, hogy az ablakokba állva, gyertyával, lámpával, telefonnal világítva emlékezzenek meg róla mindazok, akik szerették és kedvelték.

A dunaújvárosi sportélet ikonjának elhunyta klubja mellett a többi egyesületet is sokkolta, hiszen Bába Mihály rendszeresen feltűnt más csapatok mérkőzésein is, legnagyobb szurkolójuk volt.

Fájó szívvel és megtörten búcsúztak tőle többek között a Dunaújvárosi Acélbikák és az OB II-ben szereplő Worm Angels jégkorongozói, a Dunaújváros PASE labdarúgói, a Dunaferr DUE Dutrade futsalosai. A Magyar Kézilabda Szövetség is megemlékezett honlapján Bába Mihályról, hiszen a női válogatott mellett is tevékenykedett. Sokat mond, hogy vasárnap érte is játszik a Mezei-Vill NB II-es női futsalcsapata, az ország másik felében lévő csapatot is készségesen segítette tanácsokkal, ha szükség volt rá.

Szalai Babett sem tudta visszatartani könnyeit a gyászszünet alatt

A csarnok kazánjának meghibásodása miatt Győrben rendezett találkozó sportszakmai szempontból teljesen másodlagossá vált. A fekete mezt viselő dunaújvárosi lányok már az öltözőből könny­ben úszó szemekkel jöttek ki, hogy az egyperces néma megemlékezés alatt ezek végigszántsák az arcokat, miközben a kivetítőről gyúrójuk mosolygós fényképe köszönt vissza rájuk. A győriek is fekete gyászszalagot viseltek, és roppant sportszerűen viselkedtek, a góljaik után nem igazán örültek, átérezték ellenfelük fájdalmát.

Danyi Gábor vezetőedző és a győri játékosok is együttéreztek

Csak a tárgyilagosság kedvéért álljon itt a jegyzőkönyv.

DKKA – Győri Audi ETO KC 18–40 (10–24)

DKKA: Wéninger – Szalai, Barján 2, Dabevska 1, Bulath 2, Ferenczy 3, Kazai 1. Csere: Hlogyik, Babovic (kapusok), Mihály, Horváth 2, Fodor, Krupják-Molnár 2, Román 4, Schatzl 1. Vezetőedző: Vágó Attila.

Danyi: Óriási méltóságra vall, hogy vállalták a játékot

Vágó Attila a lefújást követően megtörten elmondta, a találkozó előtt élete valaha volt legnehezebb eligazítását tartotta, ami nem is a kézilabdáról szólt. Hanem arról, hogy megpróbálják feldolgozni és kibeszélni magukból ezt a tragédiát. – Vannak még feladataink, és Misi is azt akarná, ezekbe kőkeményen álljunk bele. A meccsre fejben teljesen szétestünk, örültünk, hogy egyáltalán valahogy túlvagyunk ezen a hatvan percen. Ma megemlékezést tartunk, két hét múlva temetés, azaz nincsenek könnyű napjaink. Azt azonban megígérhetem, a hátralévő találkozókon érte fogunk harcolni – nyilatkozta.

Danyi Gábor, a győriek edzője is őszinte részvétét fejezte ki az ETO részéről a klubnak, Bába Mihály családjának. – Nagyban meghatározta ellenfelünk játékát ez a szörnyű tragédia. Óriási sportemberi méltóságról tettek tanúságot, hogy eljöttek és lejátszották a találkozót – hangsúlyozta.

Szívükben hatalmas fájdalommal érkeztek az együttes tagjai a szerdai mérkőzésre, ami nem a sportról szólt – a kezdés előtt közös emlékezést tartottak a csapatok
Fotó: Nagy Gábor/Kisalföld

Egy kiváló embert veszített Dunaújváros és az ország sportközössége

„Bába Mihály 1955. június 30-án született Dunaújvárosban. 1970-ben kezdett dolgozni a Dunai Vasműben, mellette pedig a Dunaújvárosi Kohász SE birkózó-szakosztályának kiváló sportolója volt. Pályafutása alatt kimagasló eredményeket ért el, a juniorok és a felnőttek közt is magyar bajnoki bronz­éremig jutott. Az aktív sportolást követően – a Dunai Vasműben töltött munka mellett – masszőri pályafutását 1973-tól 1983-ig a Dunaújvárosi Építők labdarúgócsapatánál folytatta. Ezt követően 1984-től visszatért szeretett egyesületéhez, a Dunaújvárosi Kohászhoz.

Bába Mihály 1985-től volt masszőre az NB I-es nőikézilabdacsapatnak, ahol egészen március 16-áig tevékenykedett. Részese lehetett a nőikézilabdacsapat összes kiemelkedő eredményének: öt magyar bajnoki cím és ugyanennyi Magyar Kupa-győzelem mellett minden nemzetközi kupát megnyert az együttessel. Az elmúlt években hosszabb-rövidebb ideig különböző dunaújvárosi szakosztályoknál (férfikézilabda, jégkorong, vagy éppen labdarúgás) tevékenykedett masszőrként. 2005-től 2009-ig a magyar nőikézilabda-válogatottnál folytatott masszőri munkát, ahol az Európa-bajnoki bronz­érem és világbajnoki bronz­érem megszerzésének is részese, fontos háttér­embere lehetett. Bába Mihály – vagy ahogy mindenki ismerte és szólította, Misike – mindig büszke volt arra, hogy ezeken a világversenyeken Dunaújvárost képviselhette; élete végéig kitartott szeretett egyesülete mellett! Nem kérdés, hogy az ország sportközössége is egy remek szakembert, kiváló embert veszített el személyében.

Bába Mihályt Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia saját halottjának tekinti, emlékét örökre megőrzi” – olvasható az önkormányzat közösségi oldalán.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában