DKKA

2021.02.19. 20:00

Ezen a mérkőzésen csakis a győzelem lehet az opció

Nagyon fontos bajnoki vár szombaton 17 órától a DKKA kézilabdázóira, Vágó Attila vezetőedző a hétközi kupameccset is feláldozta azért, hogy a kulcsemberek pihenten tudjanak pályára lépni a Békéscsaba ellen. A hat ponttal tizenharmadik helyen álló Kohász semmi másban nem gondolkodik, csak a győzelemben, de arra igyekeznek figyelni, nehogy emiatt görcsösek legyenek a játékosok.

Gallai Péter

2021.02.06. Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia-Mosonmagyaróvár NBI női kézilabda bajnoki mérkőzés Fotón: Barján Bianka Fotós: Szabóné Zsedrovits Enikő SzZsE Dunaújvárosi Hírlap DH

Fotó: Zsedrovits Eniko

– A Kisvárda elleni Magyar Kupa-meccsen ugyan kikaptak, de megdicsérte csapatát a mutatott játék miatt. Utólag nem fordult meg a fejében, ha játszanak a kulcsemberek, akár győzhettek volna?

– Amennyiben a mai találkozó úgy alakul, ahogyan elterveztem, és amiért beáldoztuk a keddet, akkor mondhatjuk, hogy jó volt így. Másik verzióról nem is akarok beszélni, mert nincs. Azaz semmi másra nem gondolunk, csak a győzelemre. Ősszel már egyszer megcsináltuk ezt, hogy Siófokon nem játszottak a legjobbak, utána pedig megvertük a Boglári Akadémiát. Na, most ugyanez a terv – mondta Vágó Attila.

Barján Biankáék nagyon motiváltak és elszántak
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

– Azaz most az a meccs jön, amit teljesen mindegy kinek, miként, de be kell húzni, más opció nincs. Ha nem sikerül, akkor nincs miről beszélni?

– Így van. Nyerni kell, hogy utána ne tudjon visszakapaszkodni a mezőnyre a Békéscsaba, illetve a Szombathelyt és a Boglári Akadémiát is le tudjuk rázni magunk mögül.

– Takács Cecília súlyos térdsérülést szenvedett Kisvárdán, így újabb ember esett ki a keretből.

– Mivel ez halasztott találkozó, és őt decemberben hoztuk vissza a kölcsönből, ezért eleve nem is játszhatott volna. Csakúgy, mint Husti Hanna sem. Persze, ha a tavaszt nézem, akkor nagy érvágás a hiánya, hiszen számoltunk vele, és jó formába is lendült.

– A Békéscsaba eddig nulla ponttal áll, az előző bajnokijaikat koronavírus-fertőzés és sérülések miatt elhalasztották. Azonban ne legyen kétségünk, mindegy, mi történt velük, nekünk fognak ugrani.

– Már teljes értékű munkát végeznek, kedden a kupában játszottak, kikaptak az Érdtől. De ne legyen kétségünk, aki él és mozog náluk, bevetik ellenünk, mindegy, mi történt velük. Nagyon veszélyes a sebzett vad, hiszen nincs veszítenivalója. Azért abban biztos vagyok, nem nulla ponttal zárják a bajnokságot. Főleg, hogy az őszhöz képest két meghatározó légiósuk visszatért hosszú kihagyás után, az idő pedig nekik dolgozik. Azért érdekes ez az évad, hogy ilyen körülményekkel kell foglalkozni, mint amit a vírus okoz. Mi ilyen helyzetben utaztunk el novemberben Szombathelyre, kikaptunk két góllal úgy, hogy volt kilenc beteg játékosunk. Senki nem foglalkozott velünk. A két pont az két pont, a többi nem számít.

– Mivel a közvetlen riválisok közül az Érd vagy az Alba Fehérvár is több, nem várt győzelmet szállított, tényleg erre a két pontra égető szükség lesz.

– Ne felejtsük el, hogy a vírus miatt sok meccsünk elmaradt ősszel, közte nem egy, amelyeken itthon reális győzelmi esélyünk volt. Azaz nem mindegy, hogy a szombati találkozót mondjuk nyolc ponttal többel vártuk volna a tarsolyban, mert akkor a tabella nem így festene, és nem beszélnénk erről a nagy tétről.

– Ez akár túlzott akarásba, az meg görcsösségbe fordulhat, de nyilván ezen is dolgoznak.

– Pont ezzel foglalkoztunk nagyon sokat a héten, hogy oldjuk ezt a fajta feszültséget. Azt látom, hogy minden játékos egytől egyig nagyon akar bizonyítani és nyerni, csak ez nehogy átforduljon negatív irányba. Egyébként Kisvárdán már jelentkezett is ez, amitől páran leblokkoltak. Szóval, ezt igyekszünk a megfelelő szinten tartani, és részemről is fontos a higgadtság, hogy jó döntéseket tudjak majd hozni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában