Év Sportolója 2020

2021.01.10. 19:03

A legrangosabb díjak egyikét kaphatja meg holnap este Zsófia

A hétfőn este 19.45 órakor kezdődő M4 Sport – Az Év Sportolója 2020 Gálán derül ki, hogy a női kategória három jelöltje közül – közülük korábban egyikük sem nyerte meg a díjat –, a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület tornásza, Kovács Zsófia végez-e az első helyen.

Nemzeti Sport-összeállítás

Budapest 20201030 torna OB Fotó: Dömötör Csaba Nemzeti Sport Kovács Zsófia

Fotó: archív

A Nemzeti Sport felvezető írásából kiderül, ez a kategória természetesen az 1958-as kezdetektől jelen van az Év sportolója-gálán, tagadhatatlanul a legrangosabb díjak egyikét viszi el a győztes.

Van azonban úszó a jelöltek között, Kapás Boglárka. Ő sem tudott sok versenyen részt venni a múlt évben, ráadásul előbb elkapta a koronavírust, majd nyáron egy autoimmun pajzsmirigybetegséget is diagnosztizáltak nála. Az International Swimming League (ISL) budapesti sorozatában viszont a kevés magyar egyikeként villogott a Duna Aréna medencéjében: 200 pillangón és 400 gyorson is dobogós helyezéssel segítette középdöntőbe az NY Breakers együttesét.

– Ha őszinte akarok lenni, csodálkoztam azon, hogy bekerültem a legjobb három jelölt közé, hiszen az elmúlt esztendőben nemigen voltak versenyeink, kicsit úgy érzem, még a 2019-es világbajnoki címem utóhatása ez – mondta a lapnak a jelölésre reagálva Kapás Boglárka.

Két egyéni Európa-bajnoki aranyéremmel a háta mögött várhatja Kovács Zsófi a a hétfői gálaműsort
Fotó: Dömötör Csaba

– A csodálkozás mellett persze megtiszteltetés is, hogy gondoltak rám a sportújságírók, de úgy vélem, a tornász Kovács Zsófia a két egyéni Európa-bajnoki aranyérmével az, aki nagyon megérdemelné a győzelmet – tette hozzá.

Ha már Kapás Boglárka Kovács Zsófiát említette: viszontagságos évek után tért vissza a csúcsra a Dunaferr SE húsz­éves tornásza. Már 2017-ben ezüstérmet szerzett egyéni összetettben a kolozsvári Eb-n, de azóta sérülésekkel bajlódott. Decemberben a mersini Eb-n végre semmi sem hátráltatta: a csapatban szerzett bronzéremből is oroszlánrészt vállalt, az egyéni döntők során meg sem ugrásban, sem felemás korláton nem tudták megszorítani. A versenynek még akkor is ő volt a hőse, ha néhány ország tornászai (például az oroszok) nem indultak.

– Nagyon jó érzés ott lenni a legjobbak között, és ugyanezt éreztem már akkor is, amikor a tízes listán megláttam a nevem – reagált a jelölésére Kovács Zsófia. –  Az pedig, hogy a legjobb háromba is bekerültem, ráadásul kiváló sportolónők társaságában, még nagyobb öröm. Önmagában az is fantasztikus, hogy köztük lehetek, ha pedig még nyernék is...

A kategória harmadik jelöltje Karakas Hedvig. A Budapesti Honvéd dzsúdósa korábban állt már világ- és Európa-bajnokság, valamint Európai Játékok dobogóján, a tetején világversenyen legutóbb még 2009-ben juniorként. A novemberi prágai Eb-n végre minden sikerült neki, és nem csupán megnyerte az 57 kilogrammos súlycsoport küzdelmeit, a finálé ráadásában a portugálok klasszisát, Telma Monteirót gyűrte le intésekkel. A tokiói lehet a harmadik olimpiája, Londonban ötödik, Rio de Janeiróban hetedik lett – a japán fővárosban harminc felett összejöhet neki pályafutása legnagyobb, tényleg ippont érő dobása.

– Eddigi pályafutásom során még csak meg sem fordult a fejemben, hogy egyáltalán a jelöltek közé kerülhetek, most meg egyből a legjobb három sportoló közé jutottam az Európa-bajnoki győzelmemmel – fogadta a jelölése hírét Karakas Hedvig.

– Örülök, hogy ezt a sikert mások is értékelik, ugyanakkor tisztában vagyok azzal is, a jelölést nagyban elősegítette, hogy az idén kialakult járványhelyzet miatt kevés sport­eseményt rendeztek meg – mondta.

Hosszú nélkül és sztárvendégekkel

Egy biztos: címvédés nem lesz, a tavalyi győztes Hosszú Katinka – részben az úszóversenyek többségének elmaradása miatt – ezúttal még a tízes listára sem került fel. Az, hogy a top 3-ban nem szerepel a neve legutóbb nyolc éve, 2012-ben fordult elő. Az úszónő 2009-ben nyerte meg először a díjat, azután még hatszor diadalmaskodott (2013, 2014, 2015, 2016, 2017, 2019).

a Nemzeti Sport érdeklődésére a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) megerősítette: díjat ad át a január 11-i M4 Sport – Az Év Sportolója 2020 Gálán a világhírű futballedző, az olasz Fabio Capello. Emellett az is biztossá vált, hogy egy másik világsztár, a korábbi teniszcsillag, a Roland Garros- és Australian Open-bajnok francia Mary Pierce is díjátadó lesz az idei gálán.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában