DKKA

2020.12.09. 08:02

A továbbjutásunk nagyon közeli lett

Kedden este eldőlt, hogy a magyar női kézilabda-válogatott továbbjut-e a dániai Európa-bajnokság középdöntőjébe.

Gallai Péter

Kolding

A mieink találkozója a világbajnok nulla pontos Hollandia ellen lapzártánk után kezdődött, azonban nem volt mindegy, hogy az előtte rendezett Szerbia – Horvátország mérkőzésen milyen eredmény születik.

A DKKA játékosával, Jovovittyal felálló szerbek a második félidő közepén már 23–21-re vezettek, ám ekkor le­blokkoltak, tizenhárom percig nem tudtak gólt szerezni, így heroikus küzdelemben a horvátok 25–24-re győztek. Így három győzelemmel – amit aztán senki nem várt – zártak a csoport élén, és visznek magukkal négy pontot a folytatásra. A DKKA korábbi légiósa, Camila Micijevic főszerepet játszott a sikerben, öt gólt szerzett, és az utolsó másodpercekben ő szerzett labdát a szerbektől. Az eredmény egyben azt is jelentette, ha a mieink nem kaptak ki 21 gólnál többel Hollandiától, szintén továbbjutottak. Amennyiben döntetlen született, vagy nyertek a magyarok, akkor két pontot magunkkal hozva továbbjuttattuk a szerbeket is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában