Amerikai foci

2020.10.16. 20:10

Egy évtized után új elnökség a Gorilláknál

Tíz év elteltével új tisztségviselőket választott a Dunaújvárosi Amerikai Futball Sportegyesület közgyűlése a héten – adta hírül mindezt az egyesület honlapja.

Gallai Péter

2019.09.13. Dunaújváros Gorillaz Amerikai Futball Klub edzése Dunaújváros Fotós: Zsedrovits Enikő ZsE Dunaújvárosi Hírlap DH

Fotó: ZSEDROVITS ENIKO

A változás oka az eddig a csapat ügyeit koordináló korábbi elnökség lemondása volt. A Baranyai János és Iván László alelnökök, valamint Bachrathy Kornél elnök által vezetett Gorillaz számos eredményt ért el, de immár egyéb elfoglaltságaik okán nem tudták vállalni a jövőben is ezt a szerepet. A klub megköszönte eddigi áldozatos munkájukat, kiemelve, szerepvállalásuk nélkül nem érhették volna el sikereiket.

Cél a felnőtt és az ifi játékosok létszámának növelése
Fotó: archív

A játékosokból álló közgyűlés egyöntetű szavazással Madarász Attilát választotta elnöknek, alelnökként pedig Hegedüs Dániel és Debreczeni János segíti majd munkáját. Előbbiek 2010 óta meghatározó játékosai a Gorilláknak, Debreczeni pedig tavaly lépett először pályára. Eddig is sok feladatot vállaltak a csapat körüli teendőkből, így nem lesz számukra ismeretlen terep a vezetőségi ügyekkel is foglalkozni.

Az elnökség rövid távú célja a játékoslétszám növelése a felnőtt, valamint az ifjúsági korosztályban, továbbá az együttműködést további bővíteni más csapatokkal, kiemelten a Fehérvár Enthronerssel. Így fenntartható lehet a klub meghatározó szerepe a Divízió I-ben, és ezután is sok szép eredményt érhet el a dunaújvárosi klub.

Jövő héten a Győr ellen, itthon zárják az alapszakaszt

Ami pedig a csapatot illeti, a koronavírus-járvány miatt a bajnokságokat nyár helyett őszre halasztották. A Divízió I – ami a másodosztályt jelenti – nyugati csoportjában szeptember végén több mint egy év kihagyás után lépett újra pályára bajnoki találkozón a DAK Acél Gorillaz együttese, egyből a szombathelyi címvédő NBA Crushers ellen. A meccset ugyan elveszítette a csapat, de sokáig derekasan helytállt, sőt a győzelemre is volt esélye pár edzéssel a játékosok háta mögött. A második fordulóban idegenben a DEAC Gladiátors bizonyult jobbnak, 53–14 lett a végeredmény a múlt szombati mérkőzésen. A csapat az alapszakasz utolsó meccsén, október 25-én, vasárnap, a Győr Sharksot fogadja.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában