Az ESMTK elleni vasárnapi találkozón bíznak a hatékonyabb támadójátékban

2020.08.07. 20:20

A rossz bajnoki rajtot egy itthoni sikerrel feledtetné az együttes

Idegenbeli vereséggel kezdte az 2020/2021. évi bajnoki szezont a Dunaújváros PASE labdarúgócsapata. Vasárnap hazai közönség előtt is bemutatkozik a gárda. A Dunaújváros Stadionban 17.30 órakor kezdődő találkozón az ESMTK együttese lesz az ellenfél.

Gróf András

Fotó: Zsedrovits Eniko

A szezont megelőző sajtótájékoztatóm az újvárosi klub vezetői arról adtak tájékoztatást, hogy a rajtra szeretnék birtokba venni az új öltözőépületet, de az önkormányzat még nem adta át azt használatra a részükre.

Mindkét együttes vereséggel kezdte a szezont. Az újvárosiak Szekszárdon kaptak ki 2–1-re. Az ESMTK együttese hazai pályán a Dabastól 3–0-ra. Ráadásul két játékosukat, Lázár Benjamint és Túri Dánielt is kiállította a játékvezető, így ők biztosan nem lépnek pályára vasárnap.

Kesztyűs Máté, valamint Lőrincz Emil vezetőedző mondta el véleményét a hazai rajt előtt rendezett sajtótájékoztatón
Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

A DPASE vezetőedzője, Lőrincz Emil kritikusan értékelte csapata múlt heti produkcióját, de abban bízik, hogy egy, hazai környezetben kivívott győzelemmel sikerül feledtetni a rossz bajnoki rajtot.

– Jól kezdtük a mérkőzést, hiszen már a harmadik percben vezettünk. Az első ivószünet­ig nem volt semmi gond, rendben volt a csapat szervezettségben és védekezésben egyaránt. A támadójátékunkkal kapcsolatosan már akkor is volt némi hiányérzetem. A félidőig hátralévő időben azonban elkövettünk két hibát. Nem az ellenfél alakította ki a gólhelyzeteket, hanem mi nem koncentráltunk eléggé. Utólag már teljesen mindegy, hogy a játékvezető ténykedése is hozzájárult ezekhez az eseményekhez. A fordulást követően a fiúk mindent megtettek a fordítás érdekében. Mentek előre, de inkább csak erőlködtünk, nem voltak minőségi megoldásaink. Az is igaz, hogy sok új játékosunk van, akiknek többsége csak később kapcsolódott be a közös munkába.

Ennek tulajdoníthatóan még nem igazán működik úgy a támadószekció, ahogy szeretnénk, de biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb rendben lesz ez is. Az ESMTK ellen kisebb dolgokon változtatunk majd. Biztosan nem lesz könnyű mérkőzés, hiszen ellenfelünk a keleti csoportban évekig az élmezőnyhöz tartozott. Sérülés miatt továbbra is hiányzik Lakatos Gergő, de Tóth Ákos eltiltása lejárt, így rá már számíthatok.

A játékosok részéről a nyáron éppen Szekszárdról érkezett Kesztyűs Máté mondta el a véleményét: – Személy szerint nagyon vártam a bajnoki rajtot, hiszen új csapatba kerültem, ami új motivációt jelent. Nem volt bennem semmiféle frusztráció, hogy a régi társak ellen kellett pályára lépnem. Jó kezdés után érthetetlenül visszaálltunk, átadtuk a területet az ellenfélnek, aki élt is ezzel a lehetőséggel. A második félidőben ugyan támadtunk, de kimondott ziccerünk nem volt. Természetesen várom a hazai bemutatkozást, hiszen biztosan nagy élmény lesz egy ilyen stadionban játszani. Remélem, jönnek majd a gólok is.

A csoport második fordulójának párosítása: Újpest FC II –Kozármisleny, Paksi FC II – Ferencvárosi TC II, Iváncsa – Vác FC, Rákosmente FC – Hódmezővásárhelyi FC, Szegedi VSE – Szekszárdi UFC, FC Dabas – Dabas-Gyón FC, Monor – Körösladány, Majosi SE – Taksony, Kecskeméti TE – Budapest Honvéd-MFA II.

Az első fordulóban lejátszott Budapest Honvéd-MFA II – Iváncsa gól nélküli döntetlennel zárult összecsapást jogosulatlan játékos szerepeltetése miatt a vendégek megóvták. Az MLSZ versenybizottsága helyt adott ennek, így a meccs három pontját 3-0-s gólkülönbséggel az Iváncsa javára igazolta.

Jegyárak, bérletek és a szektorok használata

A 2020/21-es őszi szezonban megrendezendő bajnoki találkozókra a felnőtt (hazai és vendég) belépőjegyek ára 1000 forintba, a nyugdíjas- és diákjegyek 600 forintba kerülnek. Hét éven aluliak számára ingyenes a mérkőzések megtekintése. VIP jegy vásárlására is van lehetőség, amelynek összege 3000 forint mérkőzésenként. A jegy birtokosa a mérkőzés ideje alatt, illetve utána vendéglátásban részesül a VIP helységben. A VIP őszi bérlet ára 26 000 forint. Lehetőség van 50 000 forintért támogatói VIP bérlet vásárlására is, ami magában foglal ajándékként egy szurkolói sálat. Jegyet vásárolni csak a mérkőzés előtt egy órával lehet a hazai oldalon lévő jegypénztárakban, amelyeket az Eszperantó útról lehet megközelíteni. A hazai szurkolók és a VIP vendégek elhelyezése a J szektorban biztosított. A vendégszektor felújítás miatt jelenleg nem használható, ezért a vendégszurkolók is a hazai oldalon lévő jegypénztárnál vásárolhatnak jegyet. A rendezők a vendégszurkolók számára az I szektort jelölték ki.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában