Az újpesti legendák gálameccset játszanak vasárnap a nagyvenyimi öregfiúkkal

2020.06.12. 20:00

Különleges sporthétvége lesz a családok, szurkolók számára

Szombaton és vasárnap tartalmas kikapcsolódásra várják az érdeklődőket Nagyvenyimen. Szombaton kispályás-kupát rendeznek a Quality Fitt SportCentrum szervezésében. Vasárnap pedig igazi focicsemegét láthatunk a sportpályán, ahol hat Dunaújváros környéki csapat mellett jótékonysági gálamérkőzésen pályára lép a nagyvenyimi öregfiúk ellen az Újpest legendáiból összeállított csapat. A torna egyben tisztelgés a közelmúltban elhunyt nagyvenyimi Koncz Bertalan emléke előtt.

Horváth László

 

Koncz Bertalanra emlékeznek

A szombati nap eseményei reggel nyolc órakor kezdődnek – tájékoztatta lapunkat Hajnal Márton, a Quality Fitt SportCentrum üzletvezetője, az I. Quality Cup főszervezője. Ekkor nyolc csapat 4 + 1-es felállásban mérkőzik a díjakért, ezek átadóját délután fél háromra tervezték a kiírás szerint. A hagyományteremtő szándékkal megrendezett torna célja, hogy a koronavírus okozta kényszerszünet után újra szabad levegőn, sportolással, szórakozással tölthessük a hét végi szabadidőt.

Ehhez nyújt kiváló lehetőséget a mai rendezvény, ami azonban nemcsak a szurkolók számára ad remek kikapcsolódási lehetőséget, de a sportcentrum által elérhető szabad­idős tevékenységeket is kipróbálhatják a vendégek.

Borsche Gábor

– A családias napnak szervezett programban a legkisebbektől egészen az idősekig mindenki megtalálhatja a számára kellemes szórakozást. A belépés ingyenes, így várhatóan semmi akadálya nem lesz a remek hangulatnak. A rendezvény sikeréhez sok segítséggel hozzájárult a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség stábja is – tájékoztatta lapunkat Hajnal Márton.

Hasonlóan a szombathoz, a vasárnap sem múlik el labdarúgás nélkül Nagyvenyimen, sőt, valóságos meccsdömpinget láthatunk, az I. Koncz Bertalan-emléktorna keretében a helyi sportpályán. A tudnivalókról Gászler Ferenc főszervező, a nagyvenyimi labdarúgócsapat játékosa beszélt.

– Vasárnap 9.45 órakor lesz a megnyitó, majd 10 órától hat csapat: Nagyvenyim, Mezőfalva, Alap, Adony, Előszállás és Nagykarácsony részvételével rendezzük meg az emléktornát. Koncz Bertalan hosszú éveken át segítette a klubot utánpótlásedzőként, emellett a felnőttcsapatnál is rengeteget tevékenykedett, és sok éven át volt elnöke a nagyvenyimi csapatnak. A rendezvénnyel szeretnénk hagyományt teremteni, hogy a szezonok végét egy kellemes baráti találkozóval zárjuk le. Az eseményekhez kapcsolódik még egy különleges mérkőzés is, ahol a nagyvenyimi öregfiúk és az Újpest legendáiból összeállított együttessel fociznak majd 15 órától. A vendégek szintén egy jótékonysági akció keretén belül vállalták a nagyvenyimi vendégszereplést – részletezte.

Amit pedig a gálameccs fővárosi fellépőiről tudni lehet. Az Újpest 1885 szurkolói klub elnökének, Borsche Gábornak régóta dédelgetett álma volt egy olyan csapat létrehozása, amelyben azon futballisták szerepelnek, akik nem csupán tudásban, de emberi kvalitásban, összetartásban is példát mutatnak egy fiatalabb generáció részére.

Az I. Koncz Bertalan-emléktornán hat környékbeli csapat lép pályára, a főszervező Gászler Ferenc
Fotó: Horváth László

A klub közösségi oldalának tájékoztatója szerint az együttes elsődleges célja a karitatív programokon való fellépés, olyan ügyek támogatása, amelyek fontosak minden Újpest-érzelmű embernek. „Az ötletet tettek követték, így megalakult az Újpesti Legendák csapata. Tagjai bajnok-, kupagyőztes csapatok tagjai voltak, ereikben lila-fehér vér folyik! Most vasárnap Nagyvenyim látja vendégül a csapatot, ahol egy jótékonysági mérkőzést játszik a gárda. Nemrég fiatalon elhunyt szurkolótársaink, Gergő és Laci családját szeretnénk támogatni ezzel a fellépéssel. A keret tagjai: Urbán Flórián, Aczél Zoltán, Egressy Gábor, Jenei Sándor, Véber György, Szanyó Károly, Pollák Zoltán, Óvádi László, Balaskó Iván, Erős Károly, Kvasz Krisztián, Kiss Gábor, Csikós Gergely, Lukács Krisztián, Katona György, Balogh „Sigya” István, Bácsi Sándor, Freud Krisztián, Kerényi Norbert és Zámbó Sándor” – olvasható a szurkolói klub internetes közösségi oldalán.

Várnak tehát minden futballrajongót vasárnap délelőtt a nagyvenyimi focipályára! A belépés ingyenes! A rendezvény létrejöttét sokan segítették, köztük Nagyvenyim önkormányzata is.

A vasárnapi torna menetrendje

Az I. Koncz Bertalan-emléktorna vasárnap 9.45 órakor az ünnepélyes megnyitóval kezdődik. A nyitómeccset 10 órától a hazai, nagyvenyimi együttes vívja az alapiakkal. A csoportmérkőzések további programja, 10.35 óra: Mezőfalva – Nagykarácsony, 11.10 óra: Előszállás – Nagyve­nyim, 11.45 óra: Adony – Mezőfalva, 12.20 óra: Alap – Előszállás, 12.55 óra: Nagykarácsony – Adony. A helyosztók közül az ötödik helyért 13.30-tól játszanak, a bronzéremért 14.05-től. 15 órakor kezdődik az újpesti legendák és a nagyvenyimi öregfiúk gálamérkőzése, ezt követően rendezik meg a torna fináléját, a kiírás szerint 16 órától. Az eredményhirdetést 16.40 órától tartják.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában