A dunaújvárosiak kupagyőztesként zárták a szezont

2020.05.11. 21:24

Vége, törölték a teljes vízilabda-klubidényt

Ülést tartott hétfőn a Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége, amelyen arról határoztak, hogy minden korosztályban törlik a 2019/20-as szezont, nem hirdetnek eredményt. Így a DUE-Maarsk női csapata a korábban megszerzett kupaelsőség után a bajnokságban már nem küzdhet az aranyéremért.

Gallai Péter

2020.05.11. Újra edzenek a vízilabdás gyerekek Fabó Éva Spoertuszoda Dunaújváros Fotós: Zsedrovits Enikő ZsE Dunaújvárosi Hírlap Dh

Fotó: Zsedrovits Eniko

Két fontos dolog is történt a dunaújvárosi vízilabdázók életében hétfőn: egyrészt újrakezdhették az edzéseket a Fabó Éva Sportuszodában, másrészt a Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége döntött a szezon további sorsáról, amit végül nem folytatnak, minden korosztályban lezárnak.

Vári Attila elnök a szövetség honlapjának a döntésről azt mondta, azt a női és férfi­klubokat tömörítő Liga javaslatát tiszteletben tartva hozták meg. Emellett egyeztettek a válogatottak és a klubcsapatok edzőivel, a támogatókkal is.

– Nagyon szerettük volna folytatni az utánpótlás- és a felnőtt-bajnokságokat is, de sajnos a kiírások és a sportév alapján annyira átnyúlnának a következő évadba, hogy ezt nem teszi lehetővé – nyilatkozta később Vári az M1 aktuális csatornán. Hozzátette, egyik sorozatban sem hirdettek bajnokot, mert szerették volna elkerülni a bonyodalmakat, hiszen a felnőttcsapatoknál a munkaszerződések a nyár közepén lejárnak, és az uszodák újranyitásának időpontja országszerte különböző. A nemzetközi kupaindulókról nem döntöttek, mert még várják az európai és a nemzetközi szövetség határozatait. A nőknél egyedüli magyar csapatként a DUE-Maarsk Graphics az Euroliga-negyeddöntő visszavágója előtt állt.

A felnőttek mellett az utánpótlás is elkezdte hétfőn az edzéseket, de senkinek nem lesz folytatás
Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

A következő szezon, amennyiben a lehetőségek engedik rendhagyó módon, nyáron a Magyar Kupával indulna. Amikor már mindenki megfelelő körülmények között tud készülni, utána legalább három-négy hét felkészülési időre lesz szüksége.

Korábban Vári Attila arról beszélt, valamilyen formában szeretnék lezárni a bajnokságokat, persze az érintettek konszenzusos megegyezésével, majd május elején Tóth Sándor a Liga elnöke nyilatkozta azt a vlv.hu-nak, egyetértés van abban, hogy nyáron játszani kellene. Ugyanitt vázolta a férfi- és női bajnokság lehetséges menetrendjét.

Majd Tóth a múlt héten már azt mondta a portálnak, megoldhatatlannak tartották a klubok szakmai vezetői, hogy úgy fejezzék be az ősszel megkezdett bajnokságot, hogy a szereplők jelentős köre megváltozik. Ezután abban a kérdésben kellett dönteni, hogy ahol éppen félbeszakadt a bajnokság, az legyen-e a hivatalos végeredmény. A nőknél eleve látszott, hogy ez a döntés irreális, hiszen Mihók Attila csapatának elmaradt mérkőzései voltak, emiatt csak a negyedik helyen állt a DUE-Maarsk, amikor a küzdelmek félbe szakadtak.

Januárban rendeznék meg az olimpiai selejtezőt

A héten kezdte meg harmadik hetét a külvilágtól elzárva a budapesti Császár-Komjádi Uszodában, illetve az ott található szálláson a női válogatott. Bíró Attila szövetségi kapitány – akinek hétfőn egy évvel meghosszabbították szerződését – négy DUE-Maarsk-játékossal számolt erre az időszakra. Menet közben kiderült – legalábbis jelen állás szerint –, mikorra kell ismét a legjobb formába kerülni. Ugyanis kétszeri halasztás után a FINA megadta az olimpiai selejtező újabb időpontját, e szerint 2021. január 17–24. között lesz Triesztben. Ide kapcsolódik, hogy a FINA nem rendezi meg a következő évi világligákat, de a most abbamaradt szezont folytatják, a szuperdöntőbe már kvalifikáló csapatnak két hazai meccse van még a selejtezőből.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában