Szerdán és csütörtökön is idegenben

2020.02.05. 08:30

Példaértékű gesztust tett a Kohász csapata

Egyáltalán nem tévedés: a Dunaújvárosi Kohász női kézilabdacsapata most szerdán és csütörtökön is játszik bajnoki mérkőzést. Mindkét találkozó 18 órakor kezdődik, mégpedig idegenben. A nem megszokott időpontban szerdán az Érd, csütörtökön a Siófok lesz a házigazda.

Jankó Árpád

Fotó: ZSEDROVITS ENIKO

A magyarázatot erre György László, a Dunaújvárosi Kohász vezetőedzője adta meg, amikor a mérkőzések előtt beszélgettünk vele.

– Emlékezetes, hogy a Siófok külföldi kupamérkőzése után a légijárat problémája miatt nem tudott időben hazaérkezni, így kérte a Kohász beleegyezését a halasztásra. Természetesen mi ebbe beleegyeztünk. Az Érd elleni találkozó esetében pedig szintén a kupamérkőzés miatt kellett keresnünk egy új időpontot. Végül nem találtunk jobb megoldást, klubunk ezzel segítette a nemzetközi porondon szereplő csapatainkat – kezdte.

(Megjegyzendő, hogy a Kohász sportszerű magatartása mintaszerű, de volt rá példa, hogy ezt a gesztust a dunaújvárosi csapat nem kapta meg egy másik ellenféltől. – a szerk.)

Szalai Babették (b) számára mindkét találkozón egyik fő feladat a védekezés stabillá tétele
Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Tehát a nemzetközi kupaszerepelés esetleges sikeréhez akar hozzájárulni a Kohász, így vállalva az egymás utáni két napon lejátszott mérkőzés kellemetlenségét.

– Nem mi vagyunk az esélyesek a két erős csapat otthonában – folytatta nyilatkozatát a vezetőedző –, de természetesen a szokásos módon, becsületesen felkészültünk a találkozókra. Ilyen esetekben sűrűn kell forgatni a csapatot, sokat kell cseréni. De nem feltett kézzel utazunk a két együtteshez. Amit tudunk, megtesszük, bár nyilván rövid idő jutott a felkészülésre. A saját kupamérkőzésünket kielemeztük: megbeszéltük, hogy mi volt az, amit nem csináltunk jól. Persze hogy csalódottak vagyunk a kiesés miatt. Mindenesetre tanulságos mérkőzés volt a Fehérvár elleni találkozó. A kudarc fő okát a védekezési hibákban láttam. A támadás működött, de sajnos nem éltünk a helyzeteink által adott lehetőségekkel. A Siófok és az Érd ellen is fő feladat a védekezés stabillá tétele és a támadások eredményes befejezése. A két erős csapat ellen maximálisan kell koncentrálnunk, az is fontos, hogy magabiztosak legyünk, amit tudunk, tegyük meg. Én úgy veszem ezt a két találkozót, hogy kiváló felkészülést jelentenek a következő mérkőzések játékára – nyilatkozta lapunknak György László.

Csapó Kyra a szezon végén Debrecenbe igazol

Nyártól a Debrecen együttesében folytatja pályafutását a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia kapusa, Csapó Kyra. Minderről a DVSC honlapja számolt be hétfőn este, a 26 éves kapus két évre kötelezte el magát új csapatához. – Ebben a szezonban egyre több játéklehetőséghez jutottam Dunaújvárosban, de szeretnék egy szintet előrébb lépni, nemzetközi kupameccseken szerepelni, ezért is mondtam igent a DVSC megkeresésére. Tudom, hogy a Lokinál jó a közösség, annak pedig külön örülök, hogy egy ilyen remek szurkolótábor előtt játszhatok majd. Egységes, fiatal csapat a DVSC, nagyon sok játékost ismerek a keretből, úgyhogy beilleszkedési problémáim biztosan nem lesznek – idézte Csapót a közlemény.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában