A dunaújvárosi tornagyőzelem elérte célját

2020.01.10. 21:20

Minden adott, hogy az egyik legjobb Eb legyen

A magyar férfivízilabda-válogatott egyértelműen győzelemre tör a hazai Eb-n, mondta Varga Dénes csapatkapitány az eseményt nyitó sajtótájékoztatóján a Duna Arénában pénteken – számolt be róla a szövetség honlapja.

duol.hu

Fotó: Istvan Derencsenyi

Ugyanitt Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke közölte, minden adott, hogy a következő két hétben a legjobb színvonalon szervezett kontinensviadal szórakoztassa a nézőket. A magyar női válogatott számára is az olimpiai kvalifikáció a tét; négy éve, a szintén januárban rendezett belgrádi Eb-n ezt az aranyérem megszerzésével biztosította be. – Tíz hónap kemény munkáját dicséri mindaz, amiben hamarosan szurkolók tízezrei a helyszínen, nézők millió pedig a tévéképernyők előtt gyönyörködhetnek. Úgy gondolom, a szervezőcsapat mindent megtett azért, hogy minden idők egyik legjobb Európa-bajnoksága legyen a budapesti. Köszönjük a magyar kormány támogatását, valamint azt, hogy a LEN ennyire bízik a magyarokban, hiszen ez lesz az ötödik, Budapesten rendezett vízilabda Eb a sportág történetében, ami rekord – tette hozzá az elnök.

Vári Attila, a hazai szövetség elnöke Fotó: Derencsényi István/MVLSZ

Az MVLSZ elnöke hozzátette, ezt a bizalmat ki kellett érdemelni, de a sportág hazai tradíciói, az elmúlt években itt lebonyolított világversenyek sikerei, valamint az azok szervezése során szerzett tapasztalatok egyaránt méltó helyszínné teszik Magyarországot. Vári Attila még megjegyezte, az elmúlt években tízezerre nőtt az igazolt játékosok száma, egy sor új uszoda épült, és erre, valamint a szövetség égisze alatt zajló, folyamatosan fejlődő szakmai munkára alapozva kimondható: a magyar vízilabdázás a következő években is az évszázados hagyományaihoz méltóan fog szerepelni. A női csapatot képviselő Keszthelyi Rita kiemelte, a dunaújvárosi torna – amelyet megnyert a gárda – elérte azt a célt, amit szolgálnia kellett, önbizalmat és magabiztosságot tudtak belőle meríteni. Hangsúlyozta, a nyári vb óta mindenki nagyon sokat fejlődött egyéni felelősségvállalásban, helyzetkihasználásban is. Hozzátette, a csapatszerkezet szempontjából is előrébb lépett a gárda, amely megerősödve ugorhat medencébe. Keszthelyi Rita megjegyezte, nem szabad messzire előregondolniuk, mérkőzésről mérkőzésre kell felépíteniük magukat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában