„Visszavágó” Debrecenben

2019.11.26. 21:29

Miroslav Ihnacak elégedett volt együttese teljesítményével

A Dunaújvárosi Acélbikák hétfőn fogadták a Debreceni EAC-ot a jégkorong Erste Ligában, és 4–1-es győzelmet arattak. A DEAC-nak nem kell sokat várnia arra, hogy revansot vegyen, hiszen szerdán ismét összeméri erejét a két csapat, ezúttal Debrecenben (18.30 óra).

Agárdy Csaba

Fotós: LI

Fotós: LI

A találkozó után – teljesen érthetően – a két edző egészen másképp értékelt.

Miroslav Ihnacak, a dunaújvárosiak szakmai irányítója nem panaszkodott: – Elégedett vagyok. Sok helyzetünk volt 1–1 után is ezen a nehéz találkozón, amely sokáig nyitott volt. A harmadik harmadban jobbak voltunk, ez gólokban is megmutatkozott.

David Musial, a DEAC vezetőedzője egy kicsit el volt keseredve:

– Ez nem a mi napunk volt. Buta hibákból adtunk lehetőséget a Dunaújvárosnak. A sérültjeink hiányát nagyon megéreztük, ez azonban nem lehet kifogás. Ma nem tudtuk saját játékunkat játszani.

Hétfői győzelmével a DAB megelőzte a tabellán a DEAC-ot, a 21 mérkőzésen szerzett 41 pontjával negyedik, mögöttük állnak a debreceniek egy ponttal lemaradva, és egy meccsel többet játszva.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában