Az edző bízik játékosaiban, hogy csodát tudnak tenni

2019.11.22. 15:30

Menni és küzdeni az utolsó csepp vérükig

Minden bizonnyal rangadó várható a férfi futsal NB I 11. fordulójában következő Dunaferr DUE Dutrade FC – Haladás összecsapástól, ami a sportcsarnokban ma este 19 órakor kezdődik.

Balogh Tamás

Fotós: ZSEDROVITS ENIKO

Fotós: ZSEDROVITS ENIKO

Mire alapozzuk ezt a reményünket? A vendég és a hazai csapat céljára, ami egy kicsit általánosítva, a minél jobb helyezés elérése. A Haladás nyilvánvalóan a bajnoki címre, a Dunaferr a dobogó minél erősebb megközelítésére tör. Nézzük csak, hogy is állnak pillanatnyilag.

A Haladás VSE akár magabiztosan is érkezhetne Dunaújvárosba, hiszen a dobogó második helyén áll, az előnye a harmadiktól két pont, de. Most már öt pont a hátránya az elsőtől, és neki az számít igazán? Ebben nem vagyunk nagyon biztosak, mert sanszos, hogy hátrafelé is tekingetnek. Igaz, valószínűleg az alapszakaszban már nem tudják befogni a listavezető Berettyóújfalut, hiszen a legutóbbi fordulóban éppen ők vitték el tőlük a bajnoki pontokat, de mögöttük egyre izgalmasabb a tülekedés.

Ez sok szempontból különleges bajnoki széria, a Hali jó csapat, de ők sem mehetnek senki ellen biztosra. Bizonyíték erre a legutóbbi, a Rubeolánál tett látogatásuk, ami két pontjukba került. Döntetlent játszottak velük, akárcsak a Dunaferr. Biztos, hogy nem akarnak még egyet hibázni. Ezért aztán, ha valaki kíváncsi a legerősebb összetételű Haladásra, pénteken este megnézheti a csapatot Dunaújvárosban!

Faragó Lajosékra a bajnokság másodikja vár hazai pályán ma este
Fotó: Zsedrovits Enikő

A Dunaferr DUE Dutrade FC csapatának erényeit, a látványos, szellemes, gyors játékukat már jól ismerjük. A kiváló hangulatú csapategységükről, ahogy az elszánt győzni akarásukról, megbízható híreink vannak. Az elmúlt időszakban hozott eredményeikről is. Nyilván ők maguk is megszenvedték a pontok elhullajtását, de ezt az egész mezőny kipróbálta már. Azt várjuk a hazai csapattól, hogy valósítsa meg a terveit!

Fehér Zsolt vezetőedző: – Tudjuk, látjuk, illetve a saját bőrünkön is tapasztaltuk a szezon elején, hogy a Haladás milyen erős csapat! Azóta viszont mi nagyon sokat tanultunk. Tiszteletre méltó a tabellán elfoglalt helyezésük, de nekünk most a saját helyzetünkön kell javítani, és az ilyen ellenfelek ellen megmutatni, hogy ott akarunk lenni a legjobbak között. Magyarán szólva, menni és küzdeni a győzelemért az utolsó csepp vérünkig! Úgy ahogy tettük ezt a legutóbbi találkozók során is. Fejben megvan, mivel tudjuk legyőzni hazai környezetben a bombaerős Haladást. Most már csak meg kell tölteni azt tartalommal, bízok játékosaimban, hogy csodát tudnak tenni pénteken este, és itthon marad a három bajnoki pont!

Kilenc pont az előnye velünk szemben a Haladásnak

A forduló további párosítása, péntek: Berettyóújfalu – Debrecen, Ferencváros – Aramis SE. Hétfő: Veszprém – Nyírgyulaj, Kecskemét – Rubeola FC. A bajnokság állása tíz forduló után: 1. Berettyóújfalu 28 pont, 2. Haladás VSE 22 pont, 3. Nyírgyulaj 20 pont, 4. Debrecen 14 pont, 5. Ferencváros 13 pont, 6. Dunaferr DUE Dutrade FC 13 pont, 7. Aramis SE 10 pont, 8. Futsal Veszprém 7 pont, 9. Rubeola FC 7 pont (-1 pont levonva), 10. Kecskemét 7 pont.

A góllövőlista élmezőnye: 1. Dróth (Haladás) 16, 2. Rábl (Berettyó) 14, 3. Nagy (Berettyó) 10, 4. Fernandes (Berettyó) 9, 5. Pál (Dunaferr) 7.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában