Két spanyol és egy görög csapaton kell túljutni a hét végi randevún

2019.11.28. 20:00

Ez a hét vége döntő lehet a pólósaink idényében

Ami a nemzetközi porondot illeti, kulcsfontosságú hét vége előtt áll a dunaújvárosi női pólócsapat, amelynek Athénban kell kivívnia a továbbjutást – két spanyol, s a házigazda Pireus ellenében.

Szabó Szabolcs

Fotó: LI

Mondhatnánk, rangadó rangadót követ a DUE Maarks Graphics csapatánál, amely eddig az előzetesen vártnál jóval jobban teljesít a szezonban.

Mihók Attila gárdája több nagy hazai derbin is túlvan, mégis hibátlan mérleggel vezeti a nemzeti pontvadászatot. Sőt, októberben a Magyar Kupa selejtezőjében is csoportgyőztesként lépett tovább Egerben, egy kőkeménynek mondható csoportból.

Bár Gardáék eddig nem meccseltek a címvédő UVSE kollektívájával, így is legyűrték idegenben a korábbi mumusnak számító BVSC-t, majd hazai közegben, a Fabó Éva Sport­uszoda (be)avató mérkőzésén az egyre jobb formát mutató Ferencvárost.

Az Euroliga első körében, Rómában is pazar teljesítmény mutatott a csapat, amely a szezon egyik vaskos meglepetését is szolgáltatva szinte lelépte az orosz válogatott magját képező Kinef Kirishit (14–8), így került be a második körbe, ahol péntektől vasárnapig sorrendben a spanyol éllovas Mataro CN gárdájával (20.15) játszanak, szombat: Olympiacos SF Pireus (GRE) – Dunaújvárosi Egyetem-Maarks Graphics (HUN), vasárnap pedig: CN Mediterrani (ESP) – Dunaújvárosi Egyetem-Maarks Graphics (HUN) lesz a program. Az újvárosiak vezetősége már korábban közölte, céljuk, hogy valamennyi nemzetközi sorozatban döntőt játszanak. Ehhez azonban tovább kell jutni az előttünk álló hét végén a görög fővárosban.

Csak nyugalom, hölgyeim – Mihók Attila vezetőedző eligazítást tart a Ferencváros elleni rangadón, akkor a mester minden húzása bejött
Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap

A papírforma szerint erre minden esélyük megvan az újvárosiaknak, ám a céljukhoz legalább két győzelem kell.

Dr. Sike József, a DUE szakmai stábjának tagja lapunknak adott korábbi interjújában úgy fogalmazott: „A legfontosabb cél, hogy a csapat játékát kb. 75 százalék hatékonyság körül stabilizáljuk, ha ez megvan, nem fogunk szomorkodni”. Ezek szerint reménykedjünk a bűvös 80 százalékban.

Szükség lesz a fizikumra az egymás elleni harcban

Mint arról lapunk szerdai számában is olvashattak, a női pólósok szakmai stábja az olimpiai bajnok kenus Vajda Attilával bővült, a Dunaferr SE Kajak-Kenu Szakosztályánál is munkát vállaló tréner az egyesület honlapján így fogalmazott céljairól: – A vízilabdában, a kajakozásban és a kenuzásban determinálható, hogy szükség van a fizikumra az ütközéseknél, egymás elleni harcban, illetve az erődemonstráció sem utolsó szempont, legyen látszata a sok munkának, amikor ledobjuk a köntöst. Nem fogunk különösebben más dolgokat végezni annál, mint amik igazán szükségesek. A mozdulatok hasonlóak a kenuzásban használtaknál, a hangsúly a törzs feszességén van, a lábak szerepe még inkább megjelenik. Ezeken túl természetesen erősíteni kell a kar-, mell-, hátizmokat, ezek pedig mind-mind a lövésekhez, passzokhoz szükségesek, a lényeg, hogy senki ne tudja meglepni a lányokat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában