bravó lányok

2019.11.01. 21:12

Elképesztő kezdés, a hollandok után kiütötték a Kirishit!

A legrangosabb európai női vízilabda-kupasorozat, az Euroliga első selejtezőkörében pénteken két mérkőzéssel mutatkozott be a római csoportban a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics együttese. Délelőtt remek hajrájuknak köszönhetően legyőzték a holland ZV De Zaan gárdáját a lányok, majd este az orosz sztárcsapat, a Kirishi következett, akiket parádés játékkal szó szerint kiütöttek, hiszen hat (!) találattal nyertek a sorozat 2017-es és 2018-as győztese ellen.

Gallai Péter

A DUE-Maarsk számára az öt együttest felvonultató csoportból a továbbjutás a cél, lehetőleg minél előkelőbb helyen. A dunaújvárosiak a csütörtöki nyitókörben nem voltak érdekeltek, a többi meccsen papírforma eredmények születtek. A Kirishi 19–11-re győzött a holland De Zaan ellen, a házigazda SIS Roma edzett egyet a máltai Exiles együttesével, 26–2 lett a vége. Pénteken aztán Mihók Attila csapata a hollandokkal kezdett, honfitársaira Európa-bajnok kapusunk, Laura Aarts szerint oda kell figyelni.

DUE-Maarsk – De Zaan 12–10 (2–3, 2–2, 3–1, 5–4)

Francia légiósunk, Mahieu ellenállhatatlan volt a holland meccsen is

DUE-Maarsk: Kiss, Aarts (kapus) – Horváth, Gurisatti 4, Mahieu 5, Brezov­szki, Garda 1, Vályi V. 2, Ziegler, Szellák, Sajben N., Huszti V., Szabó.

A meccset az ellenfél kezdte jobban, a mieink rendre felzárózni, illetve egyenlíteni tudtak. Gurisatti révén először a harmadik negyed végén vezettünk, amikorra egyébként 8–4 volt az emberhátrány a javunkra. A záró felvonásban még 8–8-nál utolértek minket a hollandok, de az óriásit játszó Mahieu vezérletével sikerült behúzni a fontos győzelmet.

A találkozó után Laura Aarts vont mérleget: – A mérkőzés elég nehézkesen indult, de amint elkezdtük a saját vízilabdánkat játszani, onnantól kezdve sikerült felzárkózni, majd fordítani. Számomra különleges meccs volt, sokakat ismertem az ellenfélből, de az ő lövéseiket is jól tudtam olvasni.

Este pedig tán a csoport legnagyobb favoritja, a Kirishi következett, amely a máltaiak elleni 31–3-al melegített ránk. Az oroszokat egyébként majdnem napra pontosan egy évvel ezelőtt az európai szuperkupa fináléjában óriási bravúrral legyőzték a lányok. Ezzel a LEN Kupa mellé még egy klubtörténeti trófeát is begyűjtöttek. Igaz, azóta sok víz lefolyt a Dunán, kicsit gyengült is a DUE-Maarsk, de az említett meccsen sem ők voltak az esélyesek.

Kinef Kirishi – DUE-Maarsk 8–14 (2–6, 2–1, 2–4, 2–3)

DUE-Maarsk: Kiss, Aarts (kapusok) – Horváth 4, Gurisatti 6, Mahieu 1, Brezovszki 1, Garda 2, Vályi V., Ziegler, Szellák, Sajben N., Huszti V., Szabó.

Aki nem látja az első negyedet, lehet el sem hiszi, hogy az újvárosiak állva hagyták nagynevű ellenfelüket, káprázatosan védekezve, megtámogatva Aarts bravúrjaival, elöl pedig nagy hatékonysággal belőve a helyzeteket, négy góllal vezetnek. Ez a kezdés magadta az alaphangot a folytatásra, az oroszok a meccs további részében három gólnál közelebb nem tudtak kerülni MihókAttila csapatához, a lányok extázisban vízilabdáztak, igazi nagybetűs csapatként arattak nagy diadalt. Ami egyben azt is jelenti, hogy már biztosan továbbjutottunk a csoportból.

Ma a máltaiak, holnap az olaszok

A folytatásban ma a máltaiakkal, vasárnap az olaszokkal játszunk. A selejtezőben a mieink mellett a BVSC, az UVSE és a Ferencváros érdekelt. A négy selejtezőcsoportból az első három-három jut tovább. Az előző idény négyes döntőjének dobogósai, a spanyol Sabadell, a görög Olympiakosz és a Vouliagmeni, illetve a LEN Kupát nyerő olasz Orizzonte csak a következő szakaszban csatlakozik a küzdelmekbe.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában