A listavezető Csíkszereda ellen még nem szerzett pontot a DAB

2019.11.14. 21:30

Az Acélbikák első sora megtalálta góllövőütőjét

A Vasas nem bír hazai pályán a DAB-bal, sőt, meg sem tudja szorítani. Ez derült ki szerdán este, amikor a két csapat az Erste Ligában találkozott lapzártánk után. A dunaújvárosiak 7–1-re nyertek.

Agárdy Csaba

A két csapat október végén találkozott egymással a Vasas Jégcentrumban, akkor 8–1-re győztek az Acélbikák. Azon a mérkőzésen a középső harmadban szórta meg ellenfelét a DAB, 4–0-val zárva a játékrészt, a másik kettő 2–1-es és 2–0-s dunaújvárosi sikert hozott.

Most az első húsz perc után 2–0-ra vezettek a dunaújvárosiak, majd a másodikat a hazaiak nyerték 1–0-ra, vagyis a befejező játékrész előtt még minden nyílt volt, ekkor azonban jött egy ötös az Acélbikák részéről, amire nem volt válasz. A győzelem mellett az is örömteli, hogy az első számú csatársor ismét megtalálta góllövőütőjét, Keegan Dansereau kétszer volt eredményes, Azari Zsolt és David Mazurek pedig egyszer-egyszer, és összesen hét pontot termeltek, ami jó jel a ma esti Csíkszereda elleni derbi előtt. A mérkőzésről korábbi cikkünkben is beszámoltunk.

Keegan Dansereau (21) a Vasas Jégcentrumban két gólt lőtt és két asszisztot is jegyzett
Fotó: Vasas HC

Miroslav Ihnacak, a DAB vezetőedzője elégedetten nyilatkozhatott a szerdai meccs után: – Az első két harmadban még nem volt könnyű, hiszen előző nap nagyon kemény mérkőzést játszottunk az FTC ellen. Aztán sikerült felvenni a tempót, gólokat is lőttünk, uraltuk a játékot, megérdemelten győztünk.

Pénteken tehát a listavezető érkezik Dunaújvárosba. A DAB a csíkiakkal eddig kétszer találkozott, mindkétszer Székelyföldön, és nagy csatában mindkétszer a hazaiak nyertek. Először 5–3-ra, a másik mérkőzés két hete volt, akkor 3–1-re győztek a székelyek. A dunaújvárosiak háza tájáról van egy rossz hírünk: a védő Hruby Gellért kedden a Ferencváros ellen vállsérülést szenvedett, hetekig nem számíthat rá a szakvezetés.

A bajnokság állása: 1. Csíkszereda 19 mérkőzés/49 pont, 2. FTC 18/40, 3. Brassó 18/36, 4. DAB 18/35, 5. Debrecen 18/35, 6. Gyergyó 18/22, 7. UTE 18/20, 8. Fehérvári Titánok 19/17, 9. Hokiklub Budapest 19/14, 10. Vasas 19/8.

A mérkőzés jegyzőkönyve

Schiller-Vasas HC – DAB 1–7 (0–2, 1–0, 0–5)

Vasas: Sági – Bukor, Hetényi, Schmál, Szlama, Turbucz, Farkas, Inglis, Czakó 1, Csiki (1), Pápa (1), Surányi, Tornyai, Béres, Páterka, Szalma, Kováts, Gáspár, Márton, Székely Mádai. Vezetőedző: Ladányi Balázs.

Dunaújvárosi Acélbikák: Hughson – Kovács (1), Vuorijärvi (1), Azari 1 (1), Dansereau 2 (2), Mazurek 1 (1), Baker, Lendák (1), Silló, Somogyi 1, Turcotte 1 (1), Dósa (2), Ráduly, Németh (2), Subotic, Tamás (1), Wéninger, Gebei, Gulácsi, Pinczés O. 1. Vezetőedző: Miroslav Ihnacak.

A pénteki forduló párosítása: Gyergyói HK – Debrecen, Schiller-Vasas – Újpest, Dunaújvárosi Acélbikák – SC Csíkszereda 18 óra (Dunaújvárosi Jégcsarnok).

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában