Semsei Sándor kiváló labdaérzékkel bírt a pályán és az asztalnál is

2019.10.16. 19:46

Legendás hírű sportolóra emlékezett a DASE tornája

A Dunaújvárosi Asztalitenisz SE a múlt héten szombaton immár negyedik alkalommal rendezte meg a rangos utánpótlás-versenyét újonc és serdülő korosztályban, amelyet a nyolcvanéves korában elhunyt kiváló játékos, Semsei Sándor emlékére hirdettek meg.

Jankó Árpád

Fotó: ZSEDROVITS ENIKO

Semsei Sándorról a legszebb jelzőt használta a DASE jelenlegi elnöke, dr. Hanák Tamás. A köszöntőjében ezt mondta: – Semsei Sándor az asztalitenisz-sportág ikonikus alakja, kiváló asztaliteniszező, sportemberi tartással példakép volt. A másik pedig nagy örömünkre itt áll mellettem, ő Török József.

S ha már az elnök szép gesztussal köszöntötte a körükben élő, most nyolcvanhárom éves tiszteletbeli elnököt, Józsi bácsit, természetesen adódott a lehetőség, hogy tőle kérjek egy rövid visszaemlékezést egykori játékostársáról, Semsei Sándorról.

– 1957 augusztusában érkezett városunkba Semsei Sándor. Kiváló asztaliteniszező, válogatott kerettag volt. Eljött ide a városunkba, mert itt akkor könnyebb volt a hétköznapi élet, megélhetés, például a lakásszerzés is. A Budapesti Spartacus pingpongozója volt. Sok évig játszottunk együtt a Sztálinvárosi Vasasban, az NB II-ben. Emlékszem, hogy bajnokságot is nyertünk. Igazi sportember volt, fantasztikus labdaérzékkel rendelkezett, de ezt a tulajdonságát a Sztálinvárosi Építők futballcsapatában lábbal is bizonyította. Remekül focizott. Pingpongozóként az erőssége a védekezés volt. Nemcsak kiváló asztaliteniszező, de sporttársként, barátként is jó szívvel tudok rá emlékezni – mondta Török József.

Török József tiszteletbeli elnök

Az emlékversenyre vidékről is érkeztek fiatal asztaliteniszezők. Indultak Csákvárról, a fehérvári Szondiból, a MÁV Előre csapatából, Polgárdról, jöttek az újonc és serdülő pingpongozók.

A hazai csapatból most a fiúk vitézkedtek. Kargl Milán és Spitz Károly személyében a DASE újoncot is avatott, akik győzelmekkel mutatkoztak be. (Tavaly óta Szab Attila foglalkozik az utánpótlás edzéseivel, és munkájának az eredménye már látható.) Külön kiemelhető Kővári Adrián teljesítménye, aki két aranyérem mellé egy bronzérmet is begyűjtött.

Barna Betti párosban és egyesben is remekelt a szombati seregszemlén
Fotók: Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

A DASE eredményei. Serdülő, fiú páros: 1. Horváth Tamás – Kővári Adrián, 3. Mészáros Attila – Lieber Krisztián.

Serdülő, leány páros:3. Barna Bettina – Schneider Tímea.

Serdülő, egyéni fiú: 2. Horváth Tamás, 3. Kővári Adrián.

Újonc, egyéni fiú: 1. Kővári Adrián, 2. Kargl Milán.

U 13 leány: 1. Barna Bettina.

U 11 leány: 4. Schneider Tímea.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában