1999-ben nem tudták megvédeni az aranyérmüket a dunaújvárosi hokisok

2019.09.05. 16:00

A húsz évvel ezelőtti döntőre most emlékeznek Fehérváron

Újabb jubileumhoz érkezett a magyar jégkorong. Közelebbről a székesfehérvári jégkorong.

Agárdy Csaba

Az Alba Volán ugyanis húsz évvel ezelőtt nyerte újkori történetének első magyar bajnoki címét. (Az elsőt még Székesfehérvári Volán néven szerezte 1981-ben, de az gyakorlatilag a budapesti Volán SC együttese volt, amely Székesfehérváron játszotta a bajnoki meccseit, de az edzéseit a fővárosban tartotta.) A kedves olvasó most biztos felteszi a kérdést, nekünk, dunaújvárosiaknak ehhez ugyan mi közünk van? Nos, csak annyi, hogy a Volán a Dunaferr SE-vel, a címvédővel küzdött meg az aranyéremért, ezért talán nekünk sem árt egy kicsit visszatekinteni a húsz évvel ezelőtti eseményekre. Már csak azért is, mert pénteken 18.30 órától Székesfehérváron az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban a két csapat ismét összeméri az erejét.

Az érdekesség kedvéért nézzük, hogyan álltak fel a csapatok húsz évvel ezelőtt a bajnoki finálé első meccsén Székesfehérváron, amit a hazaiak 3–2-re megnyertek.

Alba Volán-Riceland: Marin – Horváth Cs., Kangyal, Palkovics, Ocskay, Csibi – Ancsin L., Horváth B., Sándor F., Lvov, Rajz A. – Medvegyev, Gebei, Szilassy, Zalavári, Szuna G. – Szuna R., Dunai, Fekete, Énekes, Kovács Gy., Budai (kapus). Vezetőedző: Kiss Tibor.

Dunaferr SE: Mihonyik – Fabula, Vargyas, Holló, Petrovic, Bali – Tőkési, Szélig, Csata, Erdősi, Borsos – Horváth B., Tokaji, Simon, Orsó, Ladányi, Csiki, Peterdi. Vezetőedző: Spisák Róbert.

A második találkozót Dunaújvárosban 3–2-re nyerte a Dunaferr, ezen a derbin szerepelt Lencsés, Szalai és Berényi is.

A harmadik összecsapás is 3–2-re végződött, de Fehérváron a dunaújvárosi alakulat győzött hirtelen halálban.

Ezután Dunaújvárosban 6–4-es Volán-siker született, majd az ötödik találkozón is ők nyertek (3–1). A dunaújvárosi hatodik meccs is a fehérváriaké lett (4–5) hirtelen halálban, ezzel az aranyérem is.

Három évvel ezelőtt a pénteki „fellépők” közül sokan az 1996-os bajnoki címet ünnepelték
Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Ma „újrajátsszák” a találkozót, és a dunaújvárosiak számára a tét nem kicsi, és ez a tét nem más mint a „bosszú”. Hogy az Acélbikák nem veszik félvállról az eseményt, azt az is bizonyítja, hogy a döntőben nem is szereplő, de a Dunaferr­ben nevelkedett Merényi Pál egészen Floridából érkezik a meccsre.

Az edzésmunkát sem hanyagolják el a fiúk, tegnap este egyórás átmozgatást tartottak – zárt kapuk mögött, a kémeket kirekesztendő –, és a látottak alapján abban megegyezhetünk, most sem esélytelen a társaság, nem rosszak a győzelmi esélyek.

Az viszont tény, hogy két sérült, Erdősi Péter és Simon Csaba nem játszhat, és a kapus Berényi Norbert sem teljesen egészséges, a biztonság kedvéért ezért Halmosi Tamás is a keret tagja lett. (Erdősi és Simon a kispad mellől buzdítja majd lelkesen az egykori társakat.)

Spisák Róbert most Martinban dolgozik
Fotó: myturiec.sme.sk

A dunaújvárosiak „bosszúszomjas” csapata: Berényi Norbert, Halmosi Tamás (kapusok), Szélig Viktor, Horváth András, Bali Zsolt, Lencsés Tamás, Tőkési Lajos, Ladányi Balázs, Peterdi Imre, Bali Zsolt, Orsó László, Csata Csaba, Merényi Pál, Borsos Attila, Borbás Gergely, Halmosi Zsolt, Szalai János, Vas Márton. A húsz évvel ezelőtti csorba kiköszörülésére a kispadon lehetőséget kap az akkori tréner, Spisák Róbert.

A fehérváriak alakulata: Rajz Tamás, Budai Krisztián (kapusok), Feil Richard, Dunai István, Szuna Gábor, Szuna Roland, Kangyal Balázs, Rajz Áron, Csibi József, Sofron Attila, Bartalis József, Gebei Péter, Palkovics Krisztián, Énekes Lajos, Fekete Szabolcs, Sándor Szilárd, Zalavári Miklós, Szőke Álmos, Horváth Csaba. Edzők: Kiss Tibor és Kóger István.

Szélig Viktor helyzetét mindenképpen külön meg kell említeni. 1999-ben, sőt, előtte és utána is sokáig „vérdíj” volt kitűzve a fejére Székesfehérváron. Annyi tojással embert a történelem során nem dobáltak meg, mint Széliget a fehérvári drukkerek. (A Dunaferr védője egyszer meg is jegyezte, nem gondolta volna, hogy a Volán szurkolóinak annyi pénzt megér, mint amennyit tojásra költenek.)

Most pedig az Alba Volán jogutódjának a Hydro Fehérvár AV19 EBEL-csapatának az első embere – hogy a világ nem fordul ki a helyéből –, és ebben a minőségében pénteken a Dunaferr védelmét erősíti, mert azért ne feledjük el, a vér nem válik vízzé.

Szélig Viktor sok csatát vívott a Dunaferr színeiben Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Szélig Viktort, avagy a tudathasadásos Jekyllt és Hyde-ot kerestük meg a találkozó kapcsán.

– Természetesen a Dunaferr csapatában játszom, függetlenül a mostani beosztásomtól. Egyébként az Alba Volán és a Fehérvár AV19 két külön klubnak tekinthető.

Arra a kérdésünkre, hogy ezúttal kell-e tartania a szurkolóktól, így válaszolt.

– Szerintem nem felejtenek, és a régi beidegződések bennük is előjönnek. Annak ellenére, hogy most Fehérváron vagyok vezető, egyáltalán nem lepődnék meg egy tojászáporon.

A mérkőzés 18.30 órakor kezdődik a székesfehérvári Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnokban. A belépés ingyenes.

De ma is láthatunk dunaújvárosi hokisokat Székesfehérváron: a Dunaújvárosi Acélbikák Erste ligás csapata a Fehérvári Titánok vendége lesz felkészülési mérkőzésen. A találkozó 18.30 órakor kezdődik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában