ötszáz párosra fókuszál

2019.08.21. 06:49

Amennyiben ki tudják használni, ami bennük van, érem is lehet

A szegedi kajak-kenu világbajnokság mai nyitónapján egyből érdekelt lesz a Dunaferr SE kenusa, Hajdu Jonatán, aki párjával, Fekete Ádámmal az ötszáz méteres előfutamokban evez. Emellett még kétszáz egyesben is rajthoz állhat a dunaújvárosi sportoló, akit nem zavar, hogy az olimpiai kvalifikáció miatt az érintett számok és versenyzők esetleg jobban a reflektorfényben vannak.

Gallai Péter

20190723 Dunaújváros Kajak-kenu edzés a Dunaferr Sportegyesület sportolóinak. A képen Hajdu Jonatán látható. Fotó: Laczkó Izabella LI Dunaújvárosi Hírlap

Fotó: Laczkó Izabella

A sportág ötkarikás programját illetően több jelentős változás is történt a nemek egyenlőségének jegyében: bár maradt a tizenkét szám, ezek eloszlása alaposan módosult, és ugyanannyi nő indulhat, mint férfi.

A férfiaknál a három kenus számból kettő, az öt kajakosból pedig négy lett – ráadásul a kajak négyesek most már nem 1000 méteren, hanem 500-on mérik majd össze a tudásukat –, amíg a nők az eddigi négy helyett hat versenyben szállhatnak vízre az érmekért, miután Tokióban két számmal debütál a női kenu. Fontos változás még, hogy egyesben és párosban a korábbi egy helyett két egység is képviselhet egy országot az olimpiai versenyben, ez további éremszerzési esélyt kínál Magyarországnak, leginkább női kajakban. Mivel férfi és női kenuban három-három indulási jog gyűjthető, ezekben a szakágakban értelemszerűen csak egyesben lesz lehetőség két-két versenyző indítására.

A Dunaferr SE versenyzője elvileg minden nap érdekelt lesz

A riói ötkarikás játékokon a kétszáz méteres sprintszámban képviselhette Magyarországot Hajdu Jonatán, azonban utána ez lekerült az olimpiai műsorról, ahol az említett két kenustáv maradt csak, az ezer egyes, valamint az ezer páros. Így Jonatán dönteni kényszerült, elengedi kedvenc műsorát, és elkezd átállni az egy kilométerre, ami nem megy egyik napról a másikra. Az olimpiai távokat a válogatók után klubtársa, Kiss Balázs és Dóri Bence, illetve Kiss Tamás vitte el, de Hajduék is olyan teljesítményt nyújtottak, közel voltak az élmezőnyhöz, hogy ők indulhatnak ötszáz párosban.

Otthon tudott igazán feltöltődni

– Ádámmal ezt a számot helyeztük a fókuszba, a vb előtt még mentünk egy-két pályát időre, amik elég biztatóra sikerültek. Sokat fejlődtünk az ezer méter irányába, ami nyilván megkönnyíti a dolgunkat, hogy ötszáz méteren sikeresebben szerepeljünk – kezdte a sportági berkekben csak „Joniként” becézett kenus, aki a rajt előtt Szolnokon készült Feketével.

A dunaújvárosi kenus elmondta, egész évben mentek egyes pályákat is, és úgy érzik, mindenben sikeresebbek voltak, mint az előző évben. A fizikai felkészítés mellett az ő esetükben is fontos kérdés a mentális állapot, bár Jonatán már rutinos szereplője a világversenyeknek.

Hajdu Jonatán a hosszú felkészülés után már nagyon várja a világbajnokság rajtját
Fotó: Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

– Mentális felkészülés szempontjából nem a legoptimálisabb az állandó edzőtáborozás, amit annyira nem szeretünk. Most, hogy a hétvégén Dunaújvárosba haza tudtam menni, az jelentette az igazi feltöltődést a családi, otthoni körben. Ez adhat egy olyan löketet, hogy mentálisan is készen álljunk erre a világbajnokságra. Egyébként érdekes, mert szerintem pont fordítva működök, mint mások abban a tekintetben, hogy mennyire izgultam, vártam az esemény kezdtetét az előtte való időszakban. Ugyan pár héttel ezelőtt nagyon nagy lendület volt bennem, óriási motivációval álltam a vb-hez, de az edzőtáborozás rövid idő alatt is monotonná vált számomra, ezért nem tudtam nagyon koncetrálni arra, hogy mi vár rám. Az utolsó napokban kellett arra törekedni, hogy fejben is tudatos legyen, hogy egy világbajnokság jön.

Aki ismeri Hajdu Jonatánt, az tudja, hogy nem éppen az az izgulós fajta, tehát ez teherként biztos nem fog ránehezedni. Sőt, a szegedi hangulatot, miliőt „beszippantva” ez inkább még további pluszt is jelenthet.

Mivel a tokiói olimpiai kvóták nagyrészét Szegeden osztják ki, így a magyar csapat esetében is ezeken van a fókusz, nem is annyira az eredményességen. A médiában ezért az ötkarikás szereplők és tá­vok vannak előtérben, de Vajda Attila, a Dunaferr olimpiai- és világbajnok edzője, a szegedi esemény egyik arca szerint aki első akar lenni, minden számban maga mögé kell utasítania a világot. A dunaújvárosi kenus szerint nyilván ezért nem ők a legfontosabbak, ennek ellenére nem érzi, hogy háttérbe szorultak volna.

A dobogót sem tartják elérhetetlennek

– Magunkra próbálunk össz­pontosítani, hogy abban a számban legyünk a legjobbak, amiben kijutottunk a világbajnokságra. Azzal meg egyáltalán nem foglalkozok, az olimpiai számosok esetlegesen mennyivel több médiafigyelmet vagy támogatást kapnak. Bőven elég az, amit mi megkaptunk, hogy egy vb-re felkészüljünk. Persze, most az a fontos, jövőre tudunk-e indulni az olimpián, nem pedig feltétlenül az, mi hányadik helyen végzünk nem ötkarikás távon. Természetesen klubtársaméknak, Kiss Balázséknak ugyanúgy szurkolunk, hogy szerezzék meg a kvótát. Mondjuk, ha dobogóra tudnánk állni, akkor lehet, már mi is előtérbe kerülnénk.

Hajdu hangúlyozta, számukra a döntőbe jutás mindenképpen elvárás magukkal szemben ötszáz párosban. Sőt, úgy gondolják, képesek lehetnek akár érmet szerezni, akár az aranyat is, bennük van, hogy meg tudják nyerni a számot. Kérdés, majd a pénteki döntőben is ki tudják-e használni ezt, köszönhetően a hazai pályának és a szurkolóknak is. Az is elképzelhető, hogy mivel mindenki az olimpiai számokra figyel, itt nem indul az összes első számú versenyző.

– Nyilván a finisben a közönség nagyon sokat számít, 2014-ben a kilences pályán evezve át tudtam érezni, akkor nagyot „dobott” rajtam. Ez a verseny annál sokkal nagyobb lesz közönség tekintetében is, valóban minden versenyző álma ilyen pubklikum előtt szerepelni.

A Dunaferr sportolója hozzátette, jó úton halad az ezer méter felé, ami már most is „megvan”, mert idén hazai viszonylatban tudott jó időket evezni, tehát felért az élmezőnyhöz. Már csak azokat a pár másodpercet kell lefaragni, ami most még közöttük van. Tavalyhoz képest egyértelmű a javulás, tíz-tizenöt másodpercet hozott a távon, négy perc tíz másodperchez képest idén nem egyszer ment négy perc alá. Már nem az a kérdés, hogy nem bírja ki a végét, hanem az, azt miként. Egyébként ő is bekerült abba a csapatba, amely központi edzőtáborokkal kezdte a munkát – ahonnan később visszatért Dunaújvárosba –, hogy aztán megtalálják a legjobb kettősöket az olimpiai távra. Ez kicsit vissza is vetette az egyesbeli munkáját, mert év elején Mike Róberttel párosozott, majd a második válogató előtt Feketével térdelt össze, akivel akkor egy hetet tudott csak készülni, ám még a kvótaszerzésben így is bíztak. Végül „maradt” az ötszáz méter, amire viszont már folyamatosan együtt gyakoroltak, legutóbb három hetet egyfolytában Szolnokon. Edzői, Molnár Gergely és Vajda Attila pedig nyomon követték munkáját, munkájukat.

Kétszázon emlékezetből fog menni

Ne feledkezzünk meg Hajdu Jonatán másik távjáról, a kétszáz méter egyesről sem. Idén az Európa Játékokon éppen csak lemaradt a fináléről, de akkor egy edzéssel a háta mögött vágott neki ennek a megmérettetésnek.

– Az az igazság, most sem gyakoroltam nagyon külön a sprintre, ami az ötszáz méternek még jót is tett volna, de a hosszabb távú felkészülésből vett volna ki, ha megint elkezdek kétszázazni. S azért legalább egy hónapot azért rá kellett volna szánni, hogy ilyen edzések is szerepeljenek a programban. Úgyhogy most a „múltamból” próbálok menni és visszaemlékezni. Kiadok mindent, aztán meglátjuk, ez mire lesz elég. Azért bízom benne, a finálé most összejön, amivel nagyon elégedett lennék. Ám akkor sem leszek szomorú, ha a középfutamból nem jutok tovább. Szerdától vasárnapig elvileg minden nap evezni fogok, jó, hogy így szét vannak osztva a futamok. Viszont ezzel arra nem sok lehetőséget látok, hogy szurkolni tudjak a többieknek a helyszínen, de a tv-n igyekszem figyelni őket. Mondhatjuk, ez a vb nekem egy állomás a következő olimpiára, azonban akár még Tokióban is ott lehetek, mert a kvótákat országoknak és nem névre szólóan szerzik a sportolók. Akármi történik, lehet cserélni. Ahhoz, hogy jövőre erre bármilyen esély mutatkozzon, Balázséknak ezt meg kell szerezniük.

Így lehet olimpiai kvótákat szerezni

Először a szerdán kezdődő szegedi világbajnokságon nyílik lehetőség a kvótaszerzésre, majd az idei, illetve a 2020-as kontinentális viadalokon – Európában a csehországi Racicében –, továbbá a jövő évi duisburgi világkupán lehet kiharcolni az olimpiai indulás jogát. A kvalifikáció hajót és nemzetet illet, nem pedig versenyzőt, vagyis elképzelhető, hogy nem az indul el egy adott ötkarikás versenyben, aki a kvótát kiharcolta. Egy versenyző több számban is indulhat a kvalifikációs viadalokon, de csak egy, úgynevezett versenyzői kvótát szerezhet. Tehát amennyiben például egyesben és párosban is megfelelő helyen végez, nem két, hanem csak egy versenyzői kvótát szerez.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában