Még csak most jöhet a java!

2019.07.22. 20:00

Füzesy Dávid triatlonversenyző Kaposváron nem talált legyőzőre

Remek teljesítménnyel az elsőként ért célba – az abszolút és a férfimezőnyben egyaránt – a rangos „ExtremeMan 113 Kaposvár 2019” triatlon versenyen a Dunaújváros Triatlon Sportegyesület képviseletében Füzesy Dávid, aki 4 óra 11 perc 10 másodperc alatt teljesítette az 1,9 kilométer úszásból, 90 kilométer kerékpározásból és 21 kilométer futásból álló távot.

Szabó Szabolcs

– Sajnos, mivel a dunaújvárosi verseny kiesett, meglehetősen lukas lett a versenynaptár. Legutóbb június közepén a keszthelyi seregszemlén indultam, így ideje volt már egy újabb, komolyabb megmérettetésnek. Egy hete döntöttem el, hogy rajthoz állok Kaposváron, ennek ellenére jól ment minden, örülök, hogy sikerült nyerni. A mezőny első fele országos viszonylatban is elég erősnek mondható volt, az élbolyban a futás utolsó két kilométeréig együtt haladtunk, itt sikerült ütemet váltani és kilépni, így jött össze a győzelem – mondta el lapunknak Füzesy Dávid, aki már a következő, tatai kihívásra készül.

A futás utolsó két kilométerén sikerült meglépni az élbolytól

– Tavaly is inkább a szezon második felében jöttek az eredmények, szóval pozitív érzésekkel várom Tatát, ahol 2018-ban harmadik lettem. Idén is komoly mezőny várható ezen a versenyen, de a felkészülésem összességében jó volt, az edzőm, Fander Márton segítségével sikerült javulnom futásban és kerékpáron is. Makai Gábortól, a DTSE vezetőségétől, valamint az Aquarius Kerékpárbolt szakembereitől is minden támogatást megkapok, hogy továbbfejlődhessek. Hosszú távú terveim között van, hogy a 2020-as idényben rajthoz álljak külföldön egy nívós nemzetközi versenyen.

Sokat fejlődött e szezonra a DTSE kiválósága
Fotó: Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában