A törökbálinti kihívás

2019.05.23. 13:00

Felemás eredmény az újvárosi karatékáktól

Május 18-án rendezték meg a XIX. Törökbálint Kupa elnevezésű versenyt, amely egyben a Magyar JKA Karate Szövetség országos bajnoksága is volt.

Agárdy Csaba

A versenyt megtekintette dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szövetség és egyben a Versenysport Szövetség elnöke (MOB alelnök), és kedves, szép gondolatokkal indította útjára a rendezvényt, amelyen 25 egyesület, 178 versenyző 317 nevezéssel indult a bajnoki címek eldöntéséért. A Makita-Hikari Dojo ezúttal 8 versenyzővel tudott nevezni. Összességében felemásra sikeredett a végeredmény, lettek szép és kevésbé szép teljesítmények – nem az érem színe a meghatározó –, és ebben egyedül az számít, hogy ki mennyit adott le a tudásából. A Törökbálinton rendezett versenynek külön tétje is volt, mert utolsó éles megmérettetés volt egy, a tavaszi versenyidőszakot lezárandó esemény előtt.

Számos szép sikert értek el a hét végi versenyen a Hikari sportolói
Fotó: amatőr felvétel

– Május 25-26-án lesz a korosztályos JKA Eb időpontja, ennek Csehország Kadan nevű városa ad otthont, ahol négy versenyzőnk kapott lehetőséget a Magyar JKA Karate Szövetség válogatottjában. Szilaski Szonja, Fatalin Viktória, Fatalin Enikő és Takács Nikolett lesznek tagjai az utazókeretnek, jómagam versenybíróként leszek delegálva. Júniusban még minősítő övvizsga és júliusban az országos szövetségi nyári gasshuku (edzőtábor) van hátra, ez utóbbi eseményen az edzéseket Kurihara Kazuaki és Shiina Mai japán mesterek, a Japan Karate Association HQ instruktorai vezetik. Nyáron minden különösebb kötelezettség nélkül lehet látogatni a Hikari Dojo edzéseit – mondta el lapunknak ­Schneider László, a Makita-Hikari Dojo vezetője.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában