ifi válogató

2019.05.24. 09:30

A férfi kenusoknál is óriási lesz a küzdelem

Szabó Szabolcs

Slihoczki Ádám hajóját nem, csak lapátját vitte magával

Fotó: Hankusz Kálmán / Dunaújvárosi Hírlap

Tegnap reggel elrajtolt és egészen vasárnap délutánig tart a felnőtt és ifjúsági kajak-kenu versenyzők első idei gyorsasági válogatója egyes és páros egységekben. A felnőttek mezőnyében a győztesek nagy lépést tehetnek azért, hogy ott lehessenek augusztus végén Szegeden, az NKM olimpiai kvalifikációs gyorsasági világbajnokságon. A fiatalok pedig többi között a soron következő romániai korosztályos világversenyre készülnek. Mint arról korábban beszámoltunk, a válogatóra a Dunaferr SE szakosztálya 15 sportolót nevezett – lásd keretes írásunkban –, ők összesen 32 versenyszámban állnak majd rajthoz. Amint arra a Magyar Kajak-Kenu Szövetség hivatalos honlapja is felhívta a figyelmet:

A felnőtt férfi kenusoknál a kapitány döntése alapján idén csak a két olimpiai versenyszámban, C-1 és C-2 1000 méteren rendeznek válogatót. Egyesben a rangsorolón győztes Kiss Tamás ismét összecsaphat Kiss Balázzsal és Dóri Bence Balázzsal. Utóbbi két versenyző jó formája párosban is egyértelmű, de a férfi kenusoknál a központosított felkészülés és a rengeteg páros próba miatt talán a legnehezebb megjósolni a végeredményt.SzSz

Az újvárosi keret

A Dunaferr SE szakosztályának a csapata:

Bencs Botond, Boldis Csenge, Bucsi Bence, Decsi Dorina, Decsi Márk, Éberhardt Richárd, Hajdu Jonatán Dániel, Horváth Laura, Kiss Balázs, Kovács Máté András, Kulcsár Dorina, Láng Tege Botond, Mányi Zsófia, Slihoczki Ádám, Perger Máté.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában