A lényeg: egy újabb győzelem

2019.04.07. 20:38

Szépen küzdöttek az egriek, de a Kohász volt a jobb

Mi a nézőtéren úgy gondoltuk, hogy az Eger elleni bajnoki mérkőzésen hátradőlhetünk, mert a Dunaújvárosi Kohász női kézilabdacsapata komoly vereséggel küldi haza az utolsó helyezett Eszterházy SC csapatát. György László, a hazaiak mestere a várható fölény tudatában ismét csatasorba állította a leánykákat: a két Petrát, Mihály Petrát, Koronczai Petrát és Vártok Ramónát.

Jankó Árpád

Az első szakaszban sokat hibázott a Kohász. Naggyá tették a dunaújvárosi támadók Győrffy kapust. A dekoncentráltság jelei miatt György László szakvezető hamar időt is kért. Ez jót is tett, mert a 14. perctől visszaállt a rend a játékban. Csapó Kyra bravúrjai is doppingolták a társakat, Szalai és Szekerczés találatait pedig szívesen tapsolta meg a hazai publikum. Igen ám, de már a mérkőzés első felében is meglepődve tapasztalhattuk, hogy az egri várvédők keményen védekeznek, sebes léptűek, és rendszeresen keresik a gólgyártó Sári Barbarát, aki a beálló poszton mindig szárazon tartotta a puskaport. Egy cseppet sem kedvetlenedett el a nagyobb tudású hazaiak nyomásától a vendéggárda. Így becsülettel vitézkedve elérték azt a helyzetet, hogy lőtávolon belül maradtak a félidő végére a hatgólos hátrányukkal (16–10).

Ferenczy (65) ezúttal hat gólt szerzett Fotó: Hankusz Kálmán/Dunaújvárosi Hírlap

Ha lehet mondani: a fordulás után még agresszívabban, keményebben küzdött az Eszterházy, s így a különbség nem változott az eredményjelzőn. György László pedig egymás után küldte be a cseréket. Sárga lapok után pirossal búcsúzott el a vendégek legjobbja, Brettner, majd utána a hazai Nick Viktória is, és a játékban minőségi változást nem tapasztaltunk. Sőt! Az utolsó percekben még Sáriék ügyesen kihasználták a Kohász figyelmetlenségét, és csak néztünk nagyokat, ahogy megpakolják a Kohász hálóját a vendégek.

Nem véletlen, hogy az egri „várkapitány”, Debre Viktor edző mosolyogva pacskolta meg lányait a találkozó után. A hatgólos vereség egy becsületesen küzdő vendégcsapat helytállását jelentette.

Az „egri csata” részletes krónikája

DUNAÚJVÁROSI KKA – ESZTERHÁZY SC 31–25 (16–10)

Játékvezetők: Kovács, Réti.

Dunaújváros: Csapó, Vártok (kapusok), Bouti 1, Cifra, Dombi 1, Ferenczy 6 (1), Grosch, Kazai 2, Koronczai 1 (1), Mihály 3, Molnár 2, Monori 3, Nick, Sirián 3, Szalai 4, Szekerczés 5 (2).

Edző: György László.

Eger: Győrffy, Leiner (kapusok), Bernát 1, Bocsi, Borbély, Brettner 4, Buzsáki 1, Hanczvikkel, Iván 7, Juhász, Pados 1, Sallai 4, Sári 7 (3), Sepsi.

Edző: Debre Viktor.

Kiállítások: 10, ill. 10.

Hétméteresek: 5/4, ill. 3/3.

Húsz találkozó után a DKKA a 8. helyet foglalja el a tabellán 18 ponttal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!