Szolnokon játszanak helyosztót

2019.04.11. 09:30

Egy győzelemre a csapat a biztos bentmaradástól

Az első osztály 11-12. helyéért folytatott párharcban ma este 19 órakor a Szolnoki RK vendégeként lépnek pályára a Dunaferr Sport­egyesület röplabdázói.

Gróf András

Az NB I. Liga negyeddöntőjének két vesztese, a két csalódott csapat nem így képzelte a 2018/2019. évi bajnokság zárását.

Ennek ellenére maximális hozzáállásra lesz szükség, hogy még mentsék a menthetőt. Az egyik fél két győzelméig tartó páros csata első felvonását pályaválasztóként megnyerték az újvárosiak, tehát már csak egy győzelem hiányzik az első osztályba való biztos bentmaradás kiharcolásához. A páros csata nyertese biztosan meghosszabbítja első osztályú tagságát, a vesztes azonban csak akkor lesz jövőre is NB I.-es, ha az NB II.-ből senki sem vállalja a magasabb osztályban való indulást. Jelen információk szerint esetleg a Szeged gárdája vállalná az osztályváltást. A múlt heti, dunaújvárosi összecsapás megfelelő önbizalmat adhat a Dunaferr SE gárdájának, hiszen azon a találkozón, az első játszma kivételével esélyt sem adtak a szolnokiaknak. Az újvárosiak vezetőedzője, Tomanóczy Tibor szerint egyértelműen a játékosai kezében van a lehetőség. Csak rajtuk múlik ennek az igen fontos mérkőzésnek a sorsa.

Csizmadia Tamásék kezében a lehetőség, hogy lezárják a párharcot Fotó: Zsedrovits Enikő

– Amennyiben az alapjátékunkat stabilan hozzuk, és fejben is rendben leszünk, akkor van esélyünk a győzelemre. Viszont, ha nem tudunk csapatként együttműködni, akkor nem lesz sok keresni valónk. Kérdés, hogy a fiatal játékosaink fejben miként tudják motiválni magukat a győzelemre. A múlt héten már az edzéseken is látszott, hogy remekül koncentrálnak, aminek meg is lett az eredménye. A fiataloknál azonban ez a képesség napról napra változik. A keretben mindenki egészséges, csupán az egyik liberónk, Sárközi Kálmán bokasérülése jelent kisebb problémát. Természetesen jó lenne már most lezárni az idei NB I.-es bajnoki sorozatot, ami után nyugodtan készülhetnénk az U 21-esek jövő heti bajnoki fináléjára.

Amennyiben szükség lesz a harmadik összecsapásra, azt április 14-én, vasárnap 16.30 órakor rendezik a Dunaújváros Sportcsarnokban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában