Csapó Kyra munkanélküliségre nem panaszkodhat

2019.02.06. 10:00

Kiváló összetartó erő: mindenki ugyanannyit ér

Az egész dunaújvárosi női csapat nagyszerűen küzdött és kézilabdázott szombaton hazai pályán a Vác női együttese ellen. A fantasztikus győzelmet (35–29) nagyban köszönhetjük Csapó Kyrának, aki a Kohász kapusaként játszott kiválóan. Ha kellett, ki­spárgázta a lövést, ha lehetett, hetest védett. Egyszóval: neki is jogosan járt a győztes mérkőzés utáni vastaps. Egy-egy kitűnő hárítás, és Kyra mosolyogva emelte fel a két karját, és tekintetével várta a kispad elismerését.

Jankó Árpád Levente

Csapó Kyra huszonöt éves, a Dunaújvárosi VSI-ben kezdett. Majd a Dunaferr NK II-ben, a Dunaújvárosi Kohász KA csapatában, a Győri Audi ETO-ban, Mosonmagyaróváron, a D. Kohászban és egy fél évet Franciaországban, a Metz Handballban kézilabdázott. És bizony közben egy csúnya térdsérülésen, majd a műtéten is átesett. Jelenleg pedig a Dunaújvárosi Kohász első számú kapusa, mivel Katarina Tomasevics az Európa-bajnokságon térdsérülést szenvedett.

Csapó Kyra nagyszerű produkciójával elkedvetlenítette a váci sztárokat szombaton, azaz kiváló formában védett egy masszív védelem mögött Fotó: Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

– Most a másik kapus társammal ketten látjuk el a feladatot. Ez a helyzet számomra elsősorban felelősséggel jár. Hétről hétre bizonyítani kell ezen a poszton. Tehát most igazán nem panaszkodhatok, hogy munkanélküli vagyok. Úgy érzem, a sok éles küzdelemben nem fizikailag, hanem sokkal inkább fejben, mentálisan erősödtem, fejlődtem. Egy példa erre: ma már, ha kapok két gólt egymásutánban, nem esek össze, elfojtom magamban az érzelmeket. Persze az örömöt kimutatom. Sokkal türelmesebb vagyok, koncentrálok, mert nagyon fontos az összpontosítás, az odafigyelés, valószínűleg ennek köszönhetem, hogy az átlövéseknél jobb a statisztikám. Igaz, még sokat kell fejlődnöm.

– Gondolom, a rövid, féléves francia légióskodás is adott sok tapasztalatot…

– Természetesen ez nagyon hasznos periódus volt a pályámon. Arról nem is beszélve, hogy otthon őrzöm a metzi első helyezésemért kapott bajnoki aranyérmet. Ez nagyon szép emlék számomra. Persze rengeteg tapasztalatot szereztem a francia bajnokságban. De az ottani stílus más, mint az itteni. Metzben sokkal többet foglalkoznak a technikai, taktikai játékelemekkel, és kevesebbet a fizikai képzéssel, az erőnléttel.

– Térjünk haza! A mostani bajnoki sorozatban kapott a csapat hideget, meleget…

– De azt azért mindenki láthatja, hogy nagyon kiváló az összetartó erő együttesünk játékában. Tudunk egymásért is küzdeni, azaz egységes a csapatunk. Nincsenek sztárjátékosaink. Mindenki ugyanannyit ér, mint a másik, nincs különbség. És a bajban képesek vagyunk egymást kisegíteni.

– Ez valóban látható, a játék közben is, hiszen rendkívül harcosan, keményen képes küzdeni a társaság…

– Amikor kőkeményen védekezik előttem a Cifra–Nick–Szekerczés–Sirián négyesfogat középen, akkor az én helyzetem is könnyebb. Remekül tudjuk zárni a falat az ellenfél támadásai elől. Ezt tapasztalhattuk a Vác ellen is. A sikertelenségbe azután a váci gárda belefáradt, lelassult a csapatuk, és akkor lefutottuk őket. Ezt kell megismételni pénteken is, amikor a Békéscsaba ellen kézilabdázunk itthon Magyar-kupa-mérkőzésen a legjobb négybe kerülésért, majd ezután február 16-án Siófokon lépünk pályára bajnoki találkozón. Most pedig szurkolok a testvéremnek, Csapó Kincsőnek, aki szintén kapus, és Mihály Petrával együtt szerepel a junior válogatottban (tegnap játszottak a Debrecen ellen, a szerk.) felkészülési mérkőzésen.

Visszavonta óvását a DKKA, jóváhagyott eredmény

Korábban megírtuk, hogy a Mosonmagyaróvár – DKKA (23–22) találkozót a dunaújvárosi klub megóvta. A Nemzeti Sport kedden viszont arról számolt be, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség versenybizottsága jóváhagyta a pályán elért eredményt, miután a dunaújvárosiak február 4-én visszavonták az óvást. A DKKA egyébként azért óvta meg a találkozót, mert szerintük a hazaiak győztes gólját megelőző támadás előtt a Mosonmagyaróvár vezetőedzője, Bognár Róbert időt kért, de a zsűriasztalnál nem állították meg a játékot. A bajnokság állása: 1. Győr 30 pont/15 mérkőzés, 2. Ferencváros 28 pont/15, 3. Siófok 21 pont/14, 4. Érd 21 pont/14, 5. Vác 16 pont/14, 6. DVSC 15 pont/14, 7. Alba Fehérvár 15 pont/14, 8. Kisvárda 14 pont/14, 9. DKKA 12/14, 10. Mosonmagyaróvár 8/14, 11. Békéscsaba 8/15, 12. MTK Budapest 7/15, 13. Budaörs 3/14, 14. Eszterházy SC 2/14.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában