kézilabda

2019.01.07. 00:31

Furcsaságok, izgalmak – zsebben a két pont!

Győzelmi reményekkel utazott Budaörsre a Dunaújvárosi Kohász női kézilabdacsapata. Ám sejteni lehetett, hogy a budaörsi együttes nagyon kemény ellenfél lesz. Ez be is igazolódott.

Jankó Árpád

Budaörs – DKKA 23–28 (13–17)

DKKA: Csapó – Grosch 3, Szekerczés 8, Cifra, Nick, Ferenczy 4, Kazai 6. Csere: Vártok (kapus), Sirián 4, Szalai 3, Monori, Dombi. Vezetőedző: György László.

Ráadásul nem is kezdett jól a Kohász, mert főképp a válogatott Pálos-Bognár vette be Csapó Kyra hálóját (6–4). Szerencsére ez a helyzet nem tartott sokáig, hamarosan fordított a dunaújvárosi együttes, Vártok is hetest védett, tehát helyre állt a rend. A Kohász már három góllal is vezetett a 25. percben. Ezt a megnyugtató előnyt tudta tartani György László gárdája az első félidő végéig (13–17).

Kazai Anita tarthatatlan volt, hat gólt szerzett
Fotó: Hankusz Kálmán/Dunaújvárosi Hírlap

A második játékrészben érdekes harcmodort láthattunk a budaörsiektől. Először Szalai Babett kapott őrzőt, majd később az egész hazai együttes szoros emberfogással kezdett védekezni.

Mindenki rohant kifelé egy Kohász-játékos irányába. Egyszóval teljes csapattal, egyéni küzdelmekkel igyekeztek a budaörsiek labdát szerezni. Ez persze furcsa megoldás volt, amely önveszélyesnek is mondható, hiszen gyors mozgással helyzetet lehetett teremteni a hazai kapu előtt. Viszont a hazai edző húzása, plusz a keményebben védekező budaörsiek azért hibákra kényszerítették a Kohászt.

Lépéshiba, kapufák, rossz támadásindítás oda vezetett, hogy izgalmassá vált a második félidő derekán a játék, mivel feljött a Budaörs egy gólra. Lendületbe is jött a hazai gárda, és nagyon akartak. Szerencsére azért a dunaújvárosiak Ferenczy és Sirián révén a mérkőzés végén a kitámadó Budaörs gárdáját megbüntette.

Ehhez kellett természetesen Csapó Kyra több nagyszerű bravúrja is a kapuban. Ugyanis hiába támadott már a Budaörs hét mezőnyjátékossal a Kohász koncentrált, ügyes játékkal keresztülhúzta a hazaiak tervét, és nyertek 23–28-ra.

Remélhetően e siker, amelyet azért elvártak a szurkolók és a klub vezetősége egyaránt, pozitív energiákkal tölti fel a következő kihívásokra az újvárosi hölgyeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában