Ezúttal is remekeltek a csapatok a Mikulás Kupán

2018.12.17. 20:00

Jövőre ismét itt találkoznak a srácok

A jövő bajnokai ezúttal is bemutatták a korukat meghazudtoló felkészültségüket és küzdőképességüket Dunaújvárosban. Ezáltal láthattuk edzők és a mesterek, mellettük a kísérők és a szülők odaadó munkájának gyümölcsét. Tiszteleghettünk a világszínvonalú esemény megálmodói és lebonyolítói előtt. A sikeres sokaságból most a főrendezőt, Vladimir Babicot mutatjuk be!

Balogh Tamás

Szólíthatnánk versenyigazgatónak, projekt managernek, főrendezőnek is, de az ismét európai színvonalú XII. Santa Claus Kupa sikere után is ugyanaz a csupa szív, következetes és megállíthatatlan ember maradt, akit mindenki „csak” Valdóként szólít, Vladimir Babic. Csak dicsérő szavakat hallottam erről az eseményről és a főrendezőről. Voltak kritizálók is? – kérdezte lapunk. – Ma húsz, a három hétvégén ötvenkét csapat szerepelt a kupasorozatunkon, persze, hogy vannak kritikus hangok is. Ez minden tornán előfordul, de szerencsére nálunk csak minimális számban jelentkeztek.

A Mikulás Kupán szereplő fiatal hokis palánták közül talán a jövő bajnokai kerülnek ki
Fotók: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Nagyon sok dicséretet kaptunk. Minden évben egy kicsit változtattunk és javítottunk rajta. Sokat kellett tenni azért, hogy ilyen nagy eseménnyé váljon ez a rendezvényünk. Az elején, ha jól emlékszem, tizenkét csapatos volt a torna. Az idei évre értük el az ötvenkettőt, aminél több a helyszín szűkössége miatt már nem lehetséges. Ezt a mára már kialakult színvonalat akarjuk tartani. A nagyobb létszám már a minőség rovására menne. Innét már az is valami lesz, ha valaki be tud ide kerülni. Az idén például már száz csapat jelentkezett. Azt gondolom, hogy erre az eseményre minden itt szerepelt gyerek emlékezni fog. A három napon át lejátszott rengeteg mérkőzésre, ilyen sok csapat között és ilyen show-val, amit mi biztosítunk, máshol nem találkozhatnak A magyarok részéről ez a 2009-es nem rossz korosztály itt Magyarországon.

A tornán rang részt venni az egyesületeknek

A nagy egyesületek, mint a Fehérvár, Fradi, Újpest, Vasas ahol rengeteg sok gyerek van, ők is nagyon nehezen tudnak versenyezni ezekkel a külföldi csapatokkal. A hazaiak közül eddig még csak egyedül a Dunaújváros tudta megnyerni egyszer ezt a kupát. Az akkori korosztályból negyvenegy gyerek jégkorongozott, amíg a mostaniból mindössze tizenhárom. Nagyobb létszámból természetesen jobb eredményeket lehetne elérni – zárta szavait a mesteredző és tornaszervező, aki tervei szerint fejleszti majd a tornát, remélhetően helyi csapatokkal is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában