triatlon

2018.08.21. 20:15

Pötör Zoltán már túl van a kétharmadon

Az 1800 kilométernyi kerékpározás sem jelentett gondot a dunaújvárosi sportolónak

SzSz

Buchs Fontos naphoz érkezett kedden a nemzetközi ultratriatlon-seregszemle magyar triója, hiszen mindhárom versenyző befejezte a kerékpáros feladványt, amely 1800 kilométerről szólt. A dunaújvárosi DTSE versenyzője Pötör Zoltán kedden este hat óra magasságában már futócipőt is húzott.

Hogy teljesítse a még hátramaradó mindegy 422 kilométert. Közben a Swissultra mezőnye is bővült, hiszen útjára indul a DECA versenye, amelyen tíz nap alatt tíz Ironman távot kell abszolválniuk a versenyzőknek. Az egyre terebélyesedő mezőnyben természetesen mi az újvárosi színeket képviselő Pötör Zoltánra fókuszálunk leginkább. Kedden délután a helyszínen értük el Pötör Balázst, Zoltán fiát, aki szintén triatlonista, e napokban pedig az édesapa versenyét segíti.

Pötör Zoltán fizikailag és mentálisan jó állapotban van Fotó: Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

– Összességében csak jó dolgokról tudok beszámolni. A környékbeli strandot és közösségi tereket nagy számban látogató helyiek mára eltűntek, így nyugalmasabban haladhatott tovább a verseny. Pötör Zoltán kedden 14 óra 12 perckor teljesítette a 1800 kilométer kerékpározást, majd egy kis erőfeltöltés és pihenés után este hat óra körül, a nagy meleg levonultával megkezdte a futást. Az eredeti tervek alapján minden nap 4-szer 21 kilométert teljesít majd. Zoltán eddig elkerülték a sérülések és mind fizikailag, mind mentálisan jó állapotban van. Fantasztikus érzés számára, hogy otthonról rengeteg biztatást, pozitív visszajelzést kap – mondta el lapunknak Pötör Balázs.

A verseny állása jelenleg (kedd este): a mezőnyt utcahosszal a német Jung vezeti, őt követi a francia Quingnette és a brit Clamp. Pötö Zoltán jelenleg a 8. helyen áll.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában