a nagy hőséggel is megküzdöttek

2018.08.08. 20:50

A DKKA felkészülési mérkőzésen nyert a svájci Zug ellen

Szerdán délelőtt első hazai felkészülési mérkőzését játszotta a Dunaújvárosi Kohász KA női kézilabda-együttese svájci riválisa ellen.

Gallai Péter

Szalai Babették (13) keményen küzdő ellenféllel találták magukat szembe Fotó: Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

A korai kezdés ellenére már a lelátón is izzasztó meleg fogadta a kilátogatókat, a pályára lépő játékosoknak így a hőséggel is meg kellett küzdeniük. György László együttesének ellenfele a svájci bajnokság harmadik helyezettje, az LK Zug volt, amely a ­DKKA-hoz hasonlóan az EHF Kupában is érdekelt.

A sok fizikai munka miatt fáradtan mozogtak a lányok

Hazai oldalon több hiányzót is feljegyezhettünk, többek között Micijevic, Tomasevics, Monori sem húzott szerelést.

DKKA–LK Zug 24-23 (14-10)

DKKA: Csapó – Grosch 1, Szekerczés 8, Cifra, Nick, Szalai 5, Kazai 2, Csere: Vártok (kapus), Molnár 1, Sirián 2, Klujber 4, Ferenczy 1, Mihály, Braun, Bouti, Nagy Zs. Vezetőedző: György László.

Remekül kezdte a meccset a dunaújvárosi együttes, hiszen 2-2 után villámgyorsan 10-3 állt az eredményjelzőn a 16. percre. A lendület azonban megakadt a folytatásra, több hiba csúszott a játékba, helyzetek maradtak ki, illetve György László elkezdte forgatni csapatát. A nagy elánnal, erőszakosan kézilabdázó svájciak – szurkolók hiányában a kispadon ülők kántáltak biztató rigmusokat – ezt kihasználva, faragtak hátrányukból a szünetre.

Szalai Babették (13) keményen küzdő ellenféllel találták magukat szembe Fotó: Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

A második harminc percet ismét a kezdő mezőnyjátékosokkal és Vártokkal a kapuban kezdtük, és öt perc után már ismét hattal vezettünk. Elég volt pár hiba – sorra lőttük a kapufákat és a svájci hálóőr is egyre többet találkozott a labdával – és újra megfelezték hátrányukat a vendégek, sőt, a hajrára is csak háromgólos Kohász-előnnyel fordultak a csapatok. A hazaiaknál sérülése miatti hosszú kihagyás után ismét játékra jelentkezett Bouti Fruzsina, illetve érkeztek a fiatalok is a pályára. A hajrá egyre izgalmasabban alakult, de a dunaújvárosiak egy találatot meg tudtak őrizni előnyükből.

A DKKA szakvezetője a találkozó után elmondta, érthető volt, hogy fáradtan mozogtak tanítványai, hiszen nagyon komoly fizikai terhelés van mögöttük így a felkészülés közepén. – Lehetett látni, hogy nem voltunk frissek, fizikálisan nagyon terhelt a társaság, de ekkor is fontos, hogy ebben az állapotban milyen döntéseket hoznak a játékosok a pályán. Úgy gondolom, a héten elvégzett munka most, ezen a mérkőzésen csúcsosodott ki, ennek ellenére volt több kiemelkedő teljesítmény. A héten tovább folytatjuk a fizikai munkát, további edzőmérkőzésekkel. Nem sok van már vissza a szeptemberi bajnoki rajtig, így majd átváltunk a gyorsításra és a taktikai elemek gyakorlására – értékelt lapunknak.

Nick Viktória is azt mondta, kemény edzéseken vannak túl, és a hőséggel is meg kellett küzdeniük: – Nehéz mérkőzés volt, mert más stílusú csapattal játszottunk, mint amihez a magyar bajnokságban hozzászoktunk.

A lányok ma 18 órától a Ljubljanát fogadják, szombaton pedig 11 órakor ismét megmérkőznek a felek a sportcsarnokban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában