A sikerekből építkeznek

2018.07.08. 21:52

Érmekben, kupákban jó évet zárt a Baracs Sportegyesület

A legjobban teljesítőknek szóltak a fanfárok! Zenés, táncos esttel búcsúztatták az elmúlt idényt.

Horváth László

Június 29-én este a baracsi faluház nagytermében ünnepélyesen is lezárult a Baracs SE 2017/2018-as idénye, ahol a legeredményesebb labdarúgócsapatokat és a legtehetségesebb játékosokat ünnepelték. A rendezvényen részt vett Schneider Béla, az MLSZ Fejér Megyei Igazgatóságának igazgatója is.

Ünnepélyes keretek között értékelte az elmúlt évad teljesítményét a Baracs SE. A felvezető köszöntőben Szárszó Lajos önkormányzati képviselő, a Népjóléti Bizottság elnöke méltatta az elért eredményeket. Kiemelte, hogy a világbajnokságon is a kis csapatoktól lehet látni a legnagyobb odaadást és küzdelmet, aminek mindig meg is érkezik a jutalma. Ez legyen szem előtt a baracsi sportolóknak is – kérte a képviselő a köszöntőben. Schneider Béla az MLSZ Fejér Megyei Igazgatóságának képviseletében szólt az eredményekről. Az elismerés kifejezése mellett azt az örök igazságot ajánlotta a csapatoknak, hogy a jól elvégzett munka soha nem okoz csalódást, valamint dicsérte a szakosztály működéséhez elengedhetetlenül szükséges támogatók és háttérmunkások sportszeretetét.

A lányok egy kivétellel szinte mindent megnyertek! Balra Fehérvári József edző Fotók: Horváth László

A további hozzászólásban Fehérvári József, a Baracs SE elnöke a csapatok éves teljesítményét értékelte, amelyben hangsúlyt kapott, hogy Baracsról igen jó véleménnyel vannak az országban, mivel az utánpótlás, az öregfiúk és a női futballisták is kitűnő eredményekkel öregbítették a község hírnevét. Az ünnepélyes pillanatok folytatásában kupa- és éremátadó emelte a program fényét. A baracsi dicsőségtáblán pedig az alábbi helyezések olvashatóak: Pest megyei női kupa-döntő I. helyezés, Pest megyei női ¾ pályás bajnokok tornája 3. helyezés, U–16 déli csoport labdarúgó-bajnokság 2017/2018 I. helyezés, Fejér megyei labdarúgó bajnokság U–14 déli csoport II. helyezés, Fejér megyei labdarúgó-bajnokság U–14 déli csoport fair play I. helyezés, öregfiúk 2. korcsoport labdarúgó-bajnokság 2017/2018 III. helyezés és ugyanezen csapat nyerte a fair play-díjat is!

Az impozáns eredményeket és a jó lehetőségeket látva a baracsi labdarúgásnak minden feltétel adott a remek folytatáshoz. Ahogy a rövid felvezető címben is írtuk – a sikerekből lehet építkezni!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában